Próbaérettségit tartanak a héten a Gárdonyi gimnázium végzős diákjainak. Szerdán irodalomból tehetik próbára tudásukat a diákok, akik reggel nyolctól délig írják a korábbi érettségi tételekből összeállított feladatlapot, ugyanolyan körülmények közt, mint ahogy az éles vizsga zajlik majd. A kezdeményezés nagyon népszerű a diákok és a tanárok között
Két arany- és három-három ezüst-, illetve bronzéremmel zárták a Masters SE táncosai az akrobatikus rock and roll területi bajnokságot Pestszentimrén. A korábban megsérült Záhonyi Patrik ezen a versenyen tért vissza.
November 9-én, életének 77. évében elhunyt dr. Magyar Kálmán, a Magyar Nemzeti Történeti Társaság elnöke. A jeles régész-történész Érd szülöttje volt.
Az egyházak javára tett 1 százalékos szja felajánlást 2018 óta mindaddig automatikusan figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amíg a felajánló újabb nyilatkozattal meg nem jelöl egy másik technikai számos kedvezményezettet, vagy korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja, így aki nem akar változtatni döntésén, nem kell újra benyújtania rendelkezését - hívja fel a figyelmet a NAV a honlapján.
A januári közgyűlésen dr. Bács István alpolgármester felszólalt az ellenzéki képviselők magatartásáról. A felszólalás kapcsán rövid interjút készítettünk vele.
Az ötlet Palkó Zsolt klímavédelmi és zöld városfejlesztési biztostól ered. Az elképzeléseket egy lakossági fórumot mutatták volna be, de a vírushelyzetben elrendelt gyülekezési tilalom miatt erre nem kerülhetett sor, a helyszíni bejárást viszont megtartották.
Ingyenes telefonos applikációt készített a Diósdiak Diósdért csoport, amely megkönnyíti azon területek meghatározását, ahol Diósdon kötelező a maszk viselése.
Több, mint ezer olyan ingatlan van ma Érden, aminek tulajdonosai nem fizetnek szemétszállítási díjat, mert még nem jelentkeztek be a rendszerbe, de a kötelező közszolgáltatást igénybe veszik. Ezt próbálják most kiszűrni ideiglenes matricákkal az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. munkatársai.
Az országgyűlési képviselő lemondta csütörtöki sajtótájékoztatóját, mert belázasodott.
A vírushelyzet miatt januárra tolja a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok részére kedvezményeket biztosító kártya bevezetését az önkormányzat. Az addig hátralévő időben szeretnék feltérképezni, mely cégek működnének együtt partnerként - hangzott el a csütörtöki online megbeszélésen.