A Duna menti római örökséggel rendelkező településeket járja végig az a negyedik századi őrhajó, amelyik hétfőn köt ki a százhalombattai Csónakháznál.
Ritka dolog, hogy a város polgármesterétől veheti át egy édesapa a lánya születési anyakönyvi kivonatát - igaz, az sem túl gyakori, hogy a pici egy mentőautóban szülessen meg, úton a kórházba.
Ötvenhárom, térköves parkolóhely kialakítását fejezték be a napokban a Batthyány iskola, a birkózócsarnok és a Fácán óvoda környékén, zöldfelületet alakítottak ki, új, széles járdát építettek, és kialakítottak egy autóbuszöblöt is.
Meghalt ma reggel egy 60 éves tárnoki férfi Érd és Százhalombatta között a MOL kút melletti körforgalomban. Egy autóval ütközött össze, az életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Kihúzta a gyufát a hód. Eljátszotta a becsületét. Az ember mentőövet dobott neki, és a telhetetlen állat ahelyett, hogy behódolt volna, egyre csak szaporodik és rág.
A szakértők szerint augusztus közepe lehet a legnehezebb időszak a hazai üzemanyag-ellátásban, de egyes érdi kutakon már kedden sem lehetett kapni 95-ös benzint.
Az érdi önkormányzat a helyi ipartestülettel együttműködve két ingyenes előadást szervez mindazok számára, akik a KATA megszüntetését követően keresik a vállalkozásuk számára legjobb és legkedvezőbb lehetőségeket.
Az augusztussal együtt beköszöntött a parlagfűszezon. A parlagfű virágpora már országszerte közepes szinten lehet, és koncentrációja a következő napokban várhatóan tovább emelkedik. Érden idén még nem okozott nagyobb gondot az elszaporodott gyomnövény.
A tavaszi nagy sikerre való tekintettel ismét megrendezik a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében az Érdi Pikniket. A háromnapos programra már lehet elővételes jegyeket venni.
Sikeres szülést vezettek le a mentők Érden, egy 25 éves anyukánál, aki 42 hetes terhes volt, a szülés pedig hirtelen, egy autóban indult meg.