Csipkerózsika kastélyaként várja, hogy felébresszék hosszú álmából, és végre gyerekzsivaj verje fel a falait.
Talán sosem láttak még ennyi kisgyerekes családot az agg Wimpffen kúria falai.
Ez a hétvége épp a legjobb arra, hogy foglalkozzunk kicsit a kerttel.
Új átfolyót építenek a Karolina – Felső utcák kereszteződésében, forgalomkorlátozásra számíthatnak az arra járók.
A BudapestGO úgy tervezi meg helyettünk az útvonalat, hogy a járatkéséseket, váratlan forgalmi helyzeteket is belekalkulálja.
Ha vonattal közlekedik, önnek is szüksége lehet az újratervezésre.
A város október 28 és 31 között is biztosítja a napi egyszeri melegételt a hátrányos helyzetű érdi gyerekeknek.
Október 1-jén megkezdődött az új önkormányzati ciklus, amelynek képviselő-testülete öt éven át irányítja majd a várost.
A főszervező, Csengeri Attila reméli, hogy önkormányzati képviselőként még többet tehet majd a helyi kerékpáros kultúra fejlesztéséért.
A tervezett hálózatkarbantartás közel 120 ügyfelet érint.