Galó Tomika SMA betegségben szenved, de ő már idehaza nem kaphatja meg a gyógyszert tb-támogatással, mert betöltötte a harmadik évét.
A meteorológia szolgálat szerdán hét megyében zivatar, további négy megyében eső és három megyében felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést.
A százhalombattai Dunamenti Erőmű támogatásának köszönhetően 20 városi iskolás is részt vesz a nemzetközi SpaceBuzz projekt magyarországi kezdeményezésében.
A fővárosi rendőrök Érden fogták el a 21 éves R. Eriket.
Az ötödik helyen fejezte be a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházát az idény előtt új alapokra helyezett Delta RSE Érd.
Az ÉRD női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezonban Horváth Roland együttesét erősíti az átlövőként és irányítóként is bevethető Puskás Lilla.
A Beliczay-szigeten kivágott és kitermelt fák után hagyott hulladékfát gyűjtötte össze rászorulók számára több érdi szervezet.
Az ÉrdFm 101.3 Bundáskenyér című reggeli műsorában munkatársaink Garádi Andrással, a Honvéd Érd vízilabda csapatának vezetőedzőjével beszélgettek. A szakemberrel a bébi bajnokságban elért eredmények mellett ennek a bajnokságrendszernek a különleges szabályairól is beszélgettek. De szóba került a sportág megszerettetésének fontossága is.
Dr. Szerényi Gábor biológussal, biológia–kémia szakos tanárral, a Vörösmarty Mihály Gimnázium korábbi pedagógusával két kedvelt kirándulóhely, a Beliczay-sziget és a Fundoklia-völgy állatvilágát vettük górcső alá.
Április 29. és május 1. között, azaz péntektől vasárnapig számos színes programmal várják a kicsiket és a nagyokat a Magyar Földrajzi Múzeum kertjébe, az Érdi Piknikre, melynek mindhárom napján élő nagykoncerttel készülnek a szervezők!