Meglepően képben vannak a gyerekek az internet sötét bugyraival is, legalábbis ez derült ki azon az előadáson, amit a városi gyermektábor eheti nyitó rendezvényén tartottak. Ötvenhárom gyermek vesz részt a Bolyai iskolában rendezett napközis táborban, ahol a héten az online tér a téma.
Különleges vendége volt hétfő reggel az Érd FM 101.3 reggeli műsorának, a Bundáskenyérnek. A stúdióban ugyanis egy teljesen siket hölgy: Napsugár Anna többszörös országos jeltánc bajnok tette tiszteletét, aki szájról olvasva adott interjút. A műsorvezetőket lenyűgözte Anna pozitív kisugárzása.
A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások – például a maszkviselési kötelezettség – betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül – közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel.
Hazai pályán vívta újabb felkészülési mérkőzését a szeptember 5-i, siófoki szezonrajt előtt az ÉRD női kézilabda csapata, amely az ÉRD Arénában hétgólos, 32–25-ös vereséget szenvedett a Váci NKSE-től.
Gasparics Zalán révén egy bronzérmet szerzett 100 méter mellen az Érdi Vízisport Kft. delegációja a hódmezővásárhelyen rendezett országos gyermek bajnokságon, ahol hat érdi úszó állt rajtkőre.
Először jutott döntőbe olimpián a magyar 4x100-as férfi gyorsváltó, ahol a Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor összeállítású kvartett új országos csúccsal (3:11,06) az ötödik helyet szerezte meg.
Augusztus 23-án, 17.30-tól már az ötödik fordulóban lép pályára az NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE, amely a Mol Fehérvár FC második csapatát látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.
Lovashintón, virágokkal és koszorúkkal búcsúztak el szerettei az érdi tömegverekedés áldozatától.
Hétfő reggel összeütközött két autó a Külső Római út és a Széles utca találkozásánál. Az egyik autó az árokba borult. Az esethez a műszaki mentés céljából az érdi hivatásos tűzoltók vonultak ki. A környéken lassú a haladás.
Az elmúlt egy-két hét változékony, meleg és csapadékos időjárása kedvez a szúnyogoknak. Ha ilyen marad az idő, hamarosan szúnyoginvázió várható, hacsak nem kezdődik meg időben a szúnyogirtás – derül ki az atv.hu összeállításából.