A Útinform tájékoztatása szerint az M1-M7 autópálya fővárosból kivezető szakaszán, több koccanásos baleset is történt. Sávzárásra és torlódásra készüljenek az arra közlekedők.
Az idei már a harmadik nyár, hogy útjára indult a „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel az ország természeti és kulturális értékeit. A június 16-i indulás óta több mint harmincezren utaztak Kajla- vagy KajlaBalaton24 jeggyel.
Érd Fm 101.3 Bundáskenyér című műsorának Kőszegi Béla, az Érd és Térsége Mentőszolgálatért Alapítvány alapítója volt a vendége. Munkatársaink többek között az Érdi Mentőállomás fejlesztéseiről és az érdi mentősök munkásságáról beszélgettek vele.
Az ország egy részére záporok, zivatarok nyomán felfrissül a levegő és pár fokkal mérséklődik a meleg, de délkeleten még akár 38 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is elstartol az Apa-lánya bringatúra az autista gyerekekért szupermisszió. Az Érd Fm 101.3 Bundáskenyér című műsorában a páros férfi tagjával, Szanival beszélgettek kollégáink.
Tetlák Örs alpolgármester közösségi oldalán számolt be arról, hogy a Liptói, Kárpáti és Cserhát utcák találkozásánál Dr. Asztalos Éva képviselővel és az Érdnyugat Egyesület tagjaival elültettek néhány növényt, melyeket a Blaha Lujza tér átalakításakor mentettek meg.
Fogyasszunk a nyáron minél több magyar dinnyét, mert így a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot is támogatjuk. A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint, illetve vasat és foszfort tartalmaz, víztartalma pedig kiválóan hidratál.
Idén július végére értük el a Globális Túlfogyasztás Napját. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Bár a pandémia miatt 2020-ban ez a dátum augusztus végére esett, 2021-re már nem sikerült tartósan fenntartani ezt a trendet, vagyis ismét hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk.
Augusztus elején ünnepeljük a szoptatás világhetét. A szoptatás fontosságáról beszélgettünk Juhászné Dr. Kun Judit Gabriella orvossal, IBCLC laktációs szaktanácsadóval, aki egyben az Érdi Anyatej Klub vezetője is. Kiderült, hogy az igény szerinti szoptatást egyre többen támogatják.
A Klímabarát Települések Szövetsége és a Magyar Víziközmű Szövetség szemléletformáló kérdőívet tett közzé a vízfelhasználással és a víziközmű-szolgáltatókkal kapcsolatban.