Augusztus utolsó bajnokiján, 22-én, 17.30-tól az idényt három vereséggel kezdő sereghajtó Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vendégeként lép pályára az egy győzelemmel és két döntetlennel rajtoló Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 4. fordulójában.
Alig egy hónapot pihentek és az Érdi Jégcsarnok adottságainak köszönhetően a júniusban véget érő edzések után már augusztus elején újraindult – sőt, kibővült – a munka a Kárpáti Farkasok jégkorongozóinál.
Lesodródott az útról, a szalagkorlátot átszakította, a hangfogó falat kiütötte, majd az oldalára borult egy személygépkocsi péntekre virradóra az M7-es autópálya 17-es kilométerénél.
A nemzeti ünnep előtt kérdeztük az utca emberét Érden.
5 nap, 5 mérkőzés, 5 győzelem. Százszázalékos mérleggel zárta a csehországi felkészülési tornát az Érd női kézilabdacsapata. A kupa tanulságait összegezte Horváth Roland vezetőedző a handballerd.hu-nak.
Folytatta akcióját az érdi Boss Barber férfi fodrászat és a hajléktalanszálló lakói után ezúttal a Fészek Gyermekvédő Egyesületnél élő kisgyerekek haját vágták le ingyenesen. A fiúk nagyon jól érezték magukat, a legfiatalabb vendégük 2 és fél éves volt.
Globális felmelegedés, évszázados környezetpusztítás és rossz önkormányzati döntések - ezek mind hozzájárultak a Velencei-tó tragédiájához. Az Érd FM 101.3 reggeli műsorában Horányi Tibor, környezetvédelmi mérnökkel beszélgettünk a kialakult helyzetről és az esetleges következményekről.
Kedvezett az időjárás a battai strandnak. A létesítmény rekordbevétellel zárja az idényt, ráadásul nem zár be az iskolakezdéssel egyidejűleg, hanem ráhúz még két hetet a nyitvatartásra. A szezonban volt olyan nap is, amikor majdnem kitették a megtelt táblát, majd kétezren fürödtek a medencékben.
Gazdag programokkal készül Érd és a környék augusztus 20-ra. Érden a városi ünnepség és a Parkvárosi Parádé kínál kikapcsolódási lehetőséget, Diósdon az ünnepi műsor mellett néptáncműsor, Tárnokon díjátadás, míg Budaörsön fúvóskoncerttel várnak mindenkit az államalapítás ünnepére.
Digitális térképen kereshetik meg augusztus 20-án a mentők helyzetét az ünneplők - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-vel. A katasztrófavédelem is rákészül az ünnepre.