Nincs jogalapja sem az összeférhetetlenségnek, sem a méltatlanságnak - ezt állapította meg a jogi bizottság a Tetlák Örs alpolgármester ellen indított eljárás során, amit korábban Bács István fideszes képviselő kezdeményezett.
Nyolc felújított, korszerű számítógépet és monitort adományozott a százhalombattai önkormányzat az Arany iskola és az Autista Központ diákjainak.
A Topoly utcai idősotthon lakóinak mintegy fele, és velük együtt sok gondozó esett át januárban a koronavírus-fertőzésen. Enyhe tünetekkel, illetve tünetmentesen zajlott le az időseknél a betegség, a zárlatot pedig a hónap végén feloldották az önkormányzati intézményben.
Február 27-én vasárnap 9 órától tartják Érden a második érdi Yours Truly futást. A januári alkalmon Érd olyan jól szerepelt, hogy a harmadik helyen végzett az országos rangsorban.
Idén kettős jubileumot ünnepelhet az Érd Körbe Egyesület: húszéves a városkerülő rendezvény,
és tíz a civil szervezet. Csengeri Attila elnökkel az előttünk álló időszakról is beszélgettünk, ami izgalmasnak ígérkezik mind az egyesület, mind a város, és persze a kerékpárosok életében.
Csőzik László polgármester a minap bejelentette, hogy egy kormánydöntés értelmében kőszínház
épülhet Simonpusztán. Utánajártunk, milyen létesítményt terveznek a lovasközpontban.
2021 októberében kezdtek működni azok a levegőtisztaság-mérő szerkezetek, amelyeket az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület és a polgármesteri hivatal szereltetett föl öt óvodára, valamint egy önkormányzati
épületre a városközpontban. Így most már látjuk is, amit eddig csak szagoltunk.
Nem emelkedett tovább a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvizekben, ugyanakkor jó, ha tudjuk: az értékek emelkedett víruskoncentrációnál stagnálnak. Ez a tendencia az ország minden területére jellemző, az agglomeráció sem kivétel.
Február 10-én közgyűlést tartanak Tárnokon.
2022. február 15-én, kedden 13 és 18 óra között véradást tart az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt területi szervezete az ÉRD Arénában (2030 Érd, Velencei út 39-41.).