Új programot indított az ÉRD női kézilabda csapata, amely Érd el Érden címmel a hetedik évfolyamos diákoknak tart foglalkozásokat. A testnevelés órák keretein belül az iskolások heti két alkalommal az ÉRD Arénában a klub kézilabdaedzőinek segítségével szerethetik meg a sportágat.
Szeretnénk az alvóvárosi címet ébredő várossá változtatni, ezért a szociális, az egészségügyi és az oktatási intézmények fejlesztésére nagyon nagy hangsúlyt fektetünk – hangsúlyozta T. Mészáros András a Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézmény szerda délelőtti projektindító rendezvényén.
A kedden érkezett Pfizer-vakcinák után hamarosan megérkezik az újabb szállítmány az orosz Szputnyik oltóanyagból. A következő kínai vakcinaszállítmány március közepén várható. A kormányzati portál tájékoztatása a lekötött mintegy 31 millió vakcinának eddig 7 százaléka érkezett meg.
Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra, mondta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa. Mint mondta, akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők "levegőért küzdenek".
Az idén duplájára emelt választókerületi alap adta a keretét a Keselyű utca aszfaltozásának. A 2-es számú választókerületben emellett elkészült a Pintyőke és a Titkár utca egy szakasza is – tudtuk meg Simó Károly alpolgármestertől.
Kihirdette keretét Kim Rasmussen a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a szeptember 25-i, érdi, Litvánia elleni, valamint a szeptember 29-i olaszországi Európa-bajnoki selejtezőkre.
A NIPÜF megkezdte a tárnoki Dózsa György út és a 7-es út találkozásánál lévő csomópont átépítését - adta hírül közösségi oldalán Tárnok polgármestere. Az útfelületet sávelhúzással szűkítették az Érd felé vezető oldalon, és megtisztítják a leendő körforgalom területét.
Rendszerfejlesztési munkálatok miatt a keddről szerdára virradó éjszaka 1 óra és fél 2 között a SimplePay online bankkártyás fizetés az Elvirában és a MÁV applikációban rövidebb időszakokban nem lesz lehetséges, illetve a fizetés során lassulásra kell számítani.
Szeptember 12-ig lehet igényelni a HPV elleni ingyenes védőoltást azoknak a leányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és 2019 szeptemberében kezdik meg az általános iskola 7. évfolyamát. A vakcinát a gyermek iskolájában adják be a szülői hozzájáruló nyilatkozat benyújtását követően.
Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Pénzügyminisztérium ebben az évben is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, hogy betekintést engedjen Alpár Ignác egykori pénzpalotájának rejtelmeibe.