Köztudott, hogy a rendszeres mozgással nagyon sokat tehetünk az egészségünkért. És ehhez nem is kell feltétlenül az edzőterembe rohannunk, vagy a legdivatosabb mozgásformákra befizetnünk. Elegendő lehet rendszeresen sétálnunk is, aminek nincs se sérülésveszélye, se költsége.
Ideiglenesen lezárják a Főnök utcai átjárót, a vasútfejlesztéssel kapcsolatos következő munkafázisok miatt. A tervek szerint május 3-án 17 órától 14-én 12 óráig lesz zárva a szintbeli átjáró. A gyalogosok és a kerékpárosok továbbra is közlekedhetnek - tájékoztatott a NIF Zrt.
A Dizseri Tamás Habilitációs Központ harmincöt értelmi akadályozottsággal élő, illetve halmozottan sérült érdi fiatalnak nyújt napközbeni ellátást. A habilitációs foglalkoztatásban részt vevők alkotásait meg is nézhetik, illetve vásárolhatják az érdeklődők.
Zsinórban hatodik győzelmét aratta a Szombathelyi Egyetemi SE vendégeként a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjának 18., alapszakaszbeli utolsó fordulójában a Delta RSE Érd, amely három szoros játszmát nyert meg.
Sorozatban harmadik győzelmével jelezte, kijött a gödörből a VMG DSE férfi kosárlabda csapata, amely az NB II Közép A-csoportjának 19. fordulójában remek játékkal győzött a Szentendrei KSE vendégeként 92-54-re.
Teraszokon már lehet közügyekről beszélgetni, képviselő-testületi ülésen vagy közgyűlésen viszont még mindig nem – mondta online sajtótájékoztatóján Tetlák Örs, Érd LMP-s alpolgármestere, aki felszólította a kormányt, hogy állítsa vissza a képviselőtestületek jogköreit.
Hamis internetes profilok mögé rejtőzve és a gyanú szerint fenyegetéssel kényszerített ki intim fotókat gyermekkorú sértettektől egy férfi. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást, a bíróság pedig letartóztatta a férfit.
Tűz keletkezett egy ötven négyzetméteres családi házban szombaton a kora esti órákban Érden, a Szalonka utcában.
1-0-ra és 2-1-re is vezetett a Magyar Kupa címvédője és az NB I éllovasa, az MVFC Berettyóújfalu ellen a futsal Magyar Kupa elődöntőjében a 5 Stars Érdi VSE, amelynek nem sikerült a bravúr, a hajdúságiak 6-3-as győzelemmel jutottak döntőbe.
A MOL Mester–M Díj Kedvenc Online Tanárom 2020 különdíjában részesült Maróti Zsolt Viktor, a VMG irodalom-történelem szakos tanára. A kitüntetést a különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok legjobbjai kapták. Az online oktatás szépségeiről, nehézségeiről beszélgettünk a tanár úrral