Információink szerint egy Alispán utcai társasházból szállították el vasárnap este; az érdi lakost egyelőre kórházban vizsgálják.
Az iskolások a kormányrendeletnek megfelelően az osztálytermekben ünnepelték meg pénteken március 15-öt, vasárnap pedig a város vezetése és a helyi pártfrakciók koszorúztak az emlékműnél. Csőzik László polgármester és Aradszki András országgyűlési képviselő ünnepi beszédét vissza is hallgathatja
Az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a kínai Sinopharm oltóanyag veszélyhelyzeti alkalmazását a 18 éven felülieknek, ez azt jelenti, hogy az oltóanyag biztonságos és hatékony.
A napokban több bejelentést is kaptak a rendőrök olyanoktól, akik e-mail fiókjukba zsaroló hangvételű üzenetet kaptak. Felhívják a figyelmet, senki ne dőljön be a fenyegető leveleknek!
A rangos elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adományozta az érdi festőművésznek kiemelkedő képzőművészeti tevékenységéért, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából. Gratulálunk a díjhoz!
Meghalt egy koronavírusos beteg a Szent László kórházban – jelentette be Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc polgármestere. Az elhunyt XVIII. kerületi lakos volt és 75 éves.
Nem sírt fel egy kisbaba szerda délelőtt egy budaörsi dúlalakásban. Az otthonszülést pártoló édesanya második gyermekével vajúdott, amikor Miskolcról 200 kilométert vezetett, de a szülés tragédiával zárult.
A Miniszterelnökségen tárgyalt dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárral Csőzik László. Érd polgármestere hangsúlyozta, az úthálózatot fejlesztenék, óvodákat és bölcsődéket építenének, új gazdasági övezeteket hoznának létre és a zöldterületeket fejlesztenék.
A magyar stand up egyik legeredetibb figurája számára nincsenek tabuk, mindent kibeszél, viccet csinál a traumákból. A színpadon sosem politizál és nem is káromkodik. Kőhalmi Zoltán az a fajta nevettető,
aki szereti megmutatni, ott is van humor, ahol nem is gondolnánk rá.
Most pont az lenne a fő, hogy maradjatok otthon, csak a legszükségesebb esetben menjetek ki. Tudom, ez a legnehezebb. Nekem is. Még a gondolat is rossz, hogy otthon kell ülnöm, és ami még rosszabb, hogy nem találkozhatok a diákjaimmal. Lehet, hogy elég sokáig. Higgyétek el, ez nekünk is rossz.