Rengeteg hasznos információról, a zárva-, vagy éppen nyitvatartó intézményekről, a vírusról, a járványveszélyről és valamennyi egészségügyi, illetve általános tájékoztatóról értesülhetnek az érdiek arról a honlapról, amelyet az önkormányzat indított a koronavírus apropóján.
Tartalom flag-ek: Fontos
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – a fotózás univerzális aranyszabályát a világ leghíresebb háborús fotósa, Robert Capa állította föl. Göde Zoltán érdi természetfotóssal beszélgettünk arról, hogyan vált szenvedélyévé az élővilág fényképezése.
A kijárási tilalmat és a nagyobb rendezvényeket érintően jelenthet majd be enyhítéseket Orbán Viktor, amikor elérjük az 5 millió beoltottat. A miniszterelnök legalábbis erre utalt a Kossuth Rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában.
Az önkormányzat, a polgárőrség, a városháza, a szociális gondozó központ, a roma önkormányzat, a helyi civil szervezetek és a helyi vállalkozók vállt vállnak vetve dolgoznak minden nap annak érdekében, hogy a járvány minél kevésbé érintse az érdiek hétköznapjait- írja közleményében a polgármester.
Az 1933. május 13-án, huszonnyolc esztendős korában elhunyt Bogner Mária Margit olyan életet élt, amelyben jó példát tudott mutatni a mai kor emberének is – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök, aki csütörtök délután szentmisét mutatott be a vizitációs nővér halálának évfordulója alkalmából.
Interjú Konkoly Zitával, Érd új jegyzőjével
A kormányinfón bejelentették, lehetnek gyermektáborok a nyáron! Az engedély mind a napközis, mind az ottalvós táborokra vonatkozik! Ez a hír rengeteg szülőnek, gyermeknek és táboroztatónak nagy megkönnyebbülés.
A TündérPakk Alapítvány gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen azoknak a tanulóknak, akiknek nincsenek otthon a digitális távoktatáshoz szükséges eszközeik.
Ismét engedélyezte az Országos Rendőr-főkapitányság a kitelepülést a helyi kapitányságok számára. Ennek a lényege, hogy egy-egy helyszínen tájékoztatják a lakosságot a különféle bűnmegelőzési lehetőségekről. A hétvégén az érdi rendőrök egy óvodában és a Velencei-tónál tartanak prevenciós előadást.
Akár százszázalékos is lehet a fagykár a korai sárgabarack-ültetvényeken, csak a később érő fajtákon maradt valamennyi. A cseresznye 40-50 százalékban fagyott el, az őszibarack pedig minimális termést hoz az idén - mondta el az ÉrdFM 101.3-nak Kávrán Tibor gyümölcstermesztő.