Az agglomerációban még mindig az egyik legolcsóbbak az érdi ingatlanok, ám mégis drágának minősülnek a korábbi árakhoz viszonyítva. Míg tavaly az átlag négyzetméter ár 650 ezer forint volt, mára ez eléri a 750 ezer forintot is. Az érdi lakáspiac a fiatalok körében a legnépszerűbb a CSOK miatt.
Tartalom flag-ek: Fontos
Bár az elmúlt hetek nem a májust, inkább a márciust idézték, a tavaszi munkálatok - és kiemelten a virágok ültetése, gondozása - már megkezdődtek az ÉKFI-nél. Nyolcezer-ötszáz friss ültetésű virág díszíti majd a várost. Somogyi Tamás megbízott intézményvezetőt kérdeztük.
Az önkormányzatok helytállásáról, a gépjárműadó elvételéről, Parragh László fura kijelentéséről és a távoktatás működéséről is beszélgettünk Aradszki Andrással (FIDESZ–KDNP), a térség országgyűlési képviselőjével.
Az Érdet eluraló közlekedési zaj évek óta cincálja az idegrendszerünket, a város egyes utcáin jóval a határértéken túli mértékben. 2015 óta stratégiai intézkedési terv is van a zajszennyezés mérséklésére, a probléma mégis süket fülekre talál, a jelek szerint akkor is, ha volnának apró megoldások..
Érden is elindulhat a távhőtermelői telephely korszerűsítése egy magasabb hatásfokon működő kazán beüzemelésével – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), miután megadta erre az engedélyt az Érdhő Távhőtermelő és Szolgáltató Kft.-nek.
Érd elkészítette saját klímavédelmi stratégiáját, ami 2050-ig határozza meg a város feladatait. Az emberi egészség védelme, mint legfontosabb prioritás mellett több célkitűzést is tartalmaz a dokumentum. Az érdiek szerint egyébként a viharkárok és a levegő minősége jelenti a legnagyobb problémát.
Csőzik László polgármester hamarosan az Érd TV-ben, a Párbeszéd különkiadásában válaszol az érdiek kérdéseire.
Rekord mennyiségű, 159 tonna zöld hulladékot gyűjtöttek össze a hétvégén az ÉTH munkatársai. Ez volt a zöldjárat harmadik hétvégéje. Mivel mindenhonnan, mindent megpróbáltak elvinni, nem jutottak el az összes utcába, ezért jövő héten folytatják a gyűjtést.
Egy bent lakó rokona fordult a sajtóhoz, mert úgy hallotta, koronavírus fertőzés történt az otthonban, mégsem végeznek teszteket. Ezután derült ki, hogy két intézményről van szó, de valószínűleg egyiknek sincs engedélye. Az otthon vezetője szerint minden a legnagyobb rendben van.
Csőzik László polgármester elrendelte az ófalusi gát, a volt Termál Hotel parkolójának, a Molnár utca végén található Duna-parti és a Sánc-hegyi kirándulóhely és crosspálya, valamint a régi érdligeti strand területén található park lezárását az április 18-19-ei hétvégére 9-18 óra között.