Elek Sándor, Törökbálint polgármesterének kezdeményezésére a tokiói olimpia után aktív versenysporttól visszavonuló Cseh Lászlóról nevezik el a helyi uszodát, ahol az elmúlt években az úszóklasszis készült a legnagyobb megmérettetésekre.
Címkék: Törökbálint
A delta variáns egyre szélesebb körben való terjedésére hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Elek Sándor, Törökbálint polgármestere. Egyúttal arról is tájékoztatja a lakosokat, hogy a háziorvosok esetében jelenleg is szükséges a kötelező időpontfoglalás.
Ha túl sok van, az a baj, ha túl kevés, akkor az - a vízgazdálkodás korunk egyik fontos kérdésévé vált. Otthonunkban mi is sokat tehetünk, már csak azzal is, ha felfogjuk és hasznosítjuk az esővizet. Törökbálint most ezzel kapcsolatos játékot hirdetett, a jó megfejtők jutalma egy-egy esővízgyűjtő.
A hatszoros olimpiai érmes, kétszeres világbajnok, sokszoros Európa- és magyar bajnok úszóklasszisról, Cseh Lászlóról nevezhetik el a törökbálinti uszodát, miután a képviselő-testület rendkívüli ülésén döntöttek erről és ezt a sportoló is elfogadta.
A STRABAG Általános Építő Kft. Törökbálinton szeptember 2-án és 3-án (csütörtökön és pénteken), Budaörs felé az M1-es és M7-es autópálya, valamint a vasút feletti hidakon felújítási munkálatokat végez, ezért a hidak a gyalogos, illetve kerékpáros forgalom elől lezárásra kerülnek.
2021. szeptember 2-án, 19 órától a Boys From The Cellar zenekar ad koncertet a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban.
Szeptember elsején apparátusi értekezlet miatt 11:30-ig tart a délelőtti ügyfélfogadás Törökbálinton.
2021. szeptember 25-én 8 és 13 óra között gyűjti a veszélyes hulladékot Törökbálint Város Önkormányzata és a település városgondnoksága a Városháza mögötti parkolónál.
Felújítják a törökbálinti M7 feletti gyalogos-kerékpáros hidat, azonban nem várt nehézségek miatt a Köztársaság tér és a Jókai Mór utca közötti szakaszon a híd közforgalom előli lezárásának időtartama módosul. A forgalomkorlátozások várhatóan 2021. szeptember 30-ig fennmaradnak.
Augusztus 20-án Törökbálint képviselő-testülete Egervári László részére átadta a Törökbálintért Emlékplakettet, míg Lantosi Istvánné Nóra és Izsák Dávid Pál a Pedagógus Naphoz kötődő Volf György-díjat vehetett át.