Az egyhónapos kihagyás után komoly meccsdömpingbe kezdett bele az Érdi VSE, amely november 22-én, 13 órától a BKV Előre ellen harmadik meccsét vívja egy hét alatt az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában. A mérkőzést az Érdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Címkék: labdarúgás
Kevés helyzetet hozó mérkőzésen a második félidőben Kollega Krisztián kétszer is bevette a Tatabányai SC kapuját, így az Érdi VSE hazai környezetben 2–0-ra nyert az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójából pótolt bajnokin.
1–0-ra kikapott az NB III Közép csoportjában negyedik helyezett Dunaújváros PASE vendégeként az Érdi VSE labdarúgó csapata, az együttes hatodik felkészülési mérkőzésén.
Az NB III Nyugati csoportjának 2020/21-es évadát kiválóan kezdő újonc Tatabányai SC-t látja vendégül zárt kapuk mögött az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE a tizennegyedik fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán.
Ismét változott az Érdi VSE utolsó felkészülési mérkőzése, így február 23-án, 12 órától nem a Taksony SE ellen, hanem a VLS Veszprém ellen tartják a bajnoki főpróbát.
Az Érdi VSE-ben folytatja pályafutását az 1999-es születésű Végh Dominik, aki a Százhalombattai LK-tól érkezik Limperger Zsolt együttesébe.
A Balatonfüred hamar előnybe került, de a remek első félidőt produkáló Érdi VSE bő negyedóra után egyenlített, s a folytatásban mindkét félnek meg volt a lehetősége a három pont begyűjtésére, végül 1-1-es döntetlennel végeztek az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában.
Hét csapat részvételével rendezte meg a VI. Vitko Béla Emléktornát az Érdi VSE a Batthyány Sportiskolában, ahol az U13-as korosztály reggel nyolctól egész nap rúgta a bőrt.
Ötödik edzőmeccsét vívta a szintén NB III-as, de a Keleti csoportban szereplő Jászberényi FC ellen az Érdi VSE labdarúgócsapata, amely kiegyenlített találkozón Pál Szabolcs és Mojzer György góljaival győzött 2–1-re.
Legutóbb október 10-én lépett pályára az Érdi VSE, amely bő egyhónapos szünet után tér vissza, hiszen november 14-én, 13.30-tól a Balatonfüredi FC vendége lesz az NB III Nyugati csoportjának 18. fordulójában.