Lázár Ervin mesedélutánt és beszélgetést tartanak csütörtökön délután és este Budapesten, a Bartók Béla út hét pontján színművészek, köztük az érdi Fejes Rita, közreműködésével.
Címkék: kultúra
November elejétől a következő nyitva tartási rend szerint látogatható a Csuka Zoltán Városi Könyvtár.
Streck Dánielnek fiatal kora ellenére már a második verseskötete jelent meg a hetekben, amit a hétvégén mutat be az érdeklődőknek a Parkvárosi Közösségi Házban.
Mit mondjunk, ha a gyerekünk rákérdez: "Anya, az a bácsi, miért az utcán él?" Egy kis segítség érkezett most ahhoz, hogyan lehet őszintén, de közben a mese varázslatos nyelvén érzékenyíteni a kicsiket is ebben a témában, Molnár T. Eszter A Kóbor Szálló című könyvében.
Még látható a X. Érdi Művésztelepen készült munkákból rendezett tárlat, ami hamarosan a városban és a környező településeken élő alkotók Téli tárlatának adja át a helyet. Ez a két bemutatkozás, az év első és utolsó kiállítása már évek óta mintegy keretéül szolgál a galéria programjának – mondja Kéri Mihály a kiállítóhely vezetője, akinek segítségével számba vettük, mire számíthat 2019-ben az érdi tárlatlátogató közönség.
Negyven éve város Érd, ebből az alkalomból Érd 40 elnevezéssel helytörténeti vetélkedőt indított a Csuka Zoltán Városi Könyvtár.
Január 6-án, vasárnap az Emléknap az elhurcoltakért egyik programjaként ingyen lehet megnézni a Szepes Gyula Művelődési Központban Szász Attila többszörös díjnyertes, Örök tél című filmjét.
Előreláthatóan december 31-ig elmaradnak az előadások a Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban a járványhelyzet és a Központi Operatív Törzs javaslatai miatt.
Január 20-áig lehet megtekinteni az Érdi Galériában a X. Érdi Művésztelepen készült alkotások legjobbjait, azaz ahogy Kéri Mihály művészeti vezető fogalmazott: azokat a műveket, melyek a legjobban ábrázolják az alkotótábor ez évi tevékenységét.
2019. január 7-éig adhatják be műveiket az általános és középiskolás diákok a Szepes Gyula Művelődés Központ által meghirdetett “Így írok én” irodalmi pályázatra.