Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Rác bált, amely megnyitotta az érdi báli szezont. Az esemény legfőbb célja a hagyományőrzés mellett az, hogy a nemzetiségi értékeket az érdiek érzelmileg is meg tudják élni. A zenéről idén is a felsőszentmártoni Podravka Band zenekar gondoskodott, az érdi Igraj Kolo tánccsoport pedig mindenkinek meghozta a kedvét a kolohoz. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Címkék: kultúra
Az már tavaly bebizonyosodott a Szepes Gyula Művelődési Központ Így írok én című diákoknak meghirdetett irodalmi pályázata kapcsán, hogy az interneten közzétett felhívások nem ismernek határokat. Az idén azonban a tavalyinál is több – 142 szerzőtől összesen 276 munka – pályázati anyag érkezet, amelynek díjazottjai a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen vehették át jutalmukat.
Vasárnap délután 3 órától tartja újévköszöntő gálaműsorát a Forrás Néptáncegyüttes a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. A fellépők között lesz jó pár érdi gyerek is a Kiskutyavár Néptáncegyüttesből. Az ő próbájukon jártunk.
A mai naptól érvényben lévő kormányrendelet számos területen hozott változást, amely alól a Parkvárosi Közösségi Ház sem kivétel.
Január 30-án lenne 93 éves Lukin László. A nevét viselő érdi zeneiskola a zenepedagógus és karnagy tiszteletére idén is Lukin-napokat szervez.
"Szeretném elhitetni az olvasóval, hogy a líra, az irodalom nem egy letűnt kor romantikus és gyönyörű velejárója, hanem létünk alkotóelemei..", írja Koromfesték című kötetének előszavában Streck Dániel, aki a hétvégén mutatta be eddig megjelent köteteit a nagyérdeműnek a Parkvárosi Közösségi Házban.
Piszkos Fred, Buzgó Mócsing, Fülig Jimmy és sok más, a Rejtő Jenő könyvekből ismert figura is felbukkant abban a színházi darabban, amit a magyar kultúra napjának apropóján, vasárnap mutattak be a Szepes Gyula Művelődési Központban.
A magyar kultúra napja alkalmából Szabó Lona Valéria Bohém Pipi és a Tollasok című, a Czabai-kert ihletésére készült Érd Önkormányzatának támogatásával megjelent mesekönyvét mutatta be dr. Kubassek János múzeumigazgató kedden este a Magyar Földrajzi Múzeumban.
Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában idén immár 12. alkalommal rendeztek regionális szavalóversenyt a magyar kultúra napja alkalmából a érdi és Érd környéki általános iskolások részére.
Többségünk valószínűleg nem tudja, de városunk egy igazi természeti kincsesbánya, aminek legfontosabb elemeit mindenki megcsodálhatja a Magyar Földrajzi Múzeum kedden bemutatott életszerű diorámáiban.