Címkék: kultúra

Slammerek idézték meg ’56 szellemét Érden, a művelődési központban, október 23-án. Pion István költő, slammer, újságíróval és Okos Viola énekesnővel beszélgettünk az előadást megelőzően arról, hogyan készültek az érdi előadásra, és hogyan lehet hozzákapcsolni ezt a műfajt 1956-hoz.
Tábori László író lesz a vendége a Csuka Zoltán Városi Könyvtárnak október 20-án, 17 órától . A rendezvényen a Túléljük a gépkorszakot című könyvét - avagy "humorban pácolt útmutatót" - ismerheti meg a közönség. Az íróval Kiss Irén költő beszélget.
Ötödik alkalommal nyílt kiállítás az új önkormányzati idősotthon falai között. Ezeken a rendezvényeken érdi, illetve városunkhoz kötődő művészek mutatkoznak be, nem csak az itt élőknek. Október első csütörtökén Nyitrai Mirian képei kerültek fel a falakra, akinek ez az első kiállítása.