Búbos banka, sárgarigó, fenyőrigó, nádirigó, jégmadár, feketerigó, süvöltő, tengelic, csonttollú, meggyvágó, szalakóta, gyurgyalag és törpegém. Mi a közös bennük? Mind védett vagy fokozottan védett madárfaj. Érdi nyomozók buktatták le az eladót, aki kitömött preparátumokat árult.
Címkék: bűncselekmény
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen. A felvételen látható kosarát toló, fekete trikós férfi 2021. augusztus 14-én 15 és 16 óra közötti időben két helyi bevásárlóközpontból élelmiszereket és szeszesitalokat lopott.
Érden buktak le azok az autótolvajok, akik Nagytétényben figyeltek fel egy autóra, melyet tulajdonosa hosszabb ideje nem használt, így azt gondolták, nem fogják egyhamar keresni az autót. A Nissan Primera tulajdonosa augusztus 23-án jelentette be, hogy autóját ellopták.
Két migránsokat szállító autó haladt az M0-ás autóúton, amikor a járművek karamboloztak. Utasaik elfutottak, a sofőröket viszont elfogták a rendőrök. A gyanúsítottakat letartóztatta a bíróság. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette miatt indított eljárást
Több mint 1 millió forint értékben lopott gyümölcsöt a munkahelyéről három férfi a XXII. kerületben. Egyikük szekrényében ráadáusul még kábítószergyanús anyagot is találtak. A budafoki nyomozók kihallgatták a feltételezett elkövetőket, az eljárást befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségre.
A szentendrei rendőrök 30 percen beül elszámoltatták azt az 52 éves nőt, aki a gyanú szerint egy fa tövébe ásta el korábban ellopott zsákmányát. A feljelentést egy diósdi lakos tette meg, a lopás is Diósdon történt.
Az akciósorozat eredményeként Budapesten, valamint Pest, Fejér, Tolna és Baranya megyék egyes településein kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat is eljárás alá vont a hatóság. A lefoglalt drog feketepiaci értéke közel 40 millió forint.
Hiába szökött évekkel ezelőtt külföldre, és váltogatta címeit, nem rejtőzhetett a végtelenségig. A Pest megyei vizsgálók már Budapesten hallgatták ki egy 2010-es rablás gyanúsítottját. A bűntényt Törökbálinton követték el.
Letartóztatták azt az érdi férfit április 20-án már sokadszorra bántalmazta édesapját. A bántalmazás következtében a sértett bordája eltört, így nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A bűncselekményre azért került sor, mert az apa nem adott több pénzt a 37 éves férfinak.
Az érdi rendőrök őrizetbe vették azt a 37 éves férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen verte, végül kirabolta idős édesapját. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán nem tagadta, heti rendszerességgel megverte édesapját. A férfi ellen eljárást indítottak, egyben kezdeményezték letartóztatását.