A sóskúti önkormányzat szerint a hatóság tucatnál is több helyen, összesen hat jogszabályt sértett meg.
Author: Mihalicz Csilla
Gazdálkodnunk kellene a vízzel, és nem mielőbb szabadulni tőle!
Az Elvira major gyümölcs-génbankjának köszönhetően új lehetőséget kapott Érden e nagy túlélő-képességű körtefajta.
Jótékonysági sütivásárt tart délelőtt a Móra iskola javára három szülői szervezet, és Életvédelmi Napot az ÁGA-Boga.
A tárnoki lakossági fórumon elhangzott: mindenki hisz a tárgyalásokban, de abban is, hogy néha ki kell menni az utcára.
Ha az Andrada március 31-ig megkapja a fémkereskedelmi engedélyt, elrajtolhat Sóskúton a nagy akkumulátor-hulladék biznisz.
Magyar abszurd: a cégnek ügyvezetője nincs, tulajdonosai az eladásáról tárgyalnak, mégis működési engedélyt kapott.
A kormányhivatal megadta az engedélyt a szlovén Andrada befektetői csoport részére, hogy beindítsa a térség lakói által pokolba kívánt akkumulátorfeldolgozót.
A közgyűlésen a költségvetési vitából kihallhattuk, hogy a súlyos megszorítások éve elé nézünk.
A Sárd és a Nyitra utca sarkán álló öreg ház dr. Balázs Dénes geográfus otthona volt, melyet annak idején a városnak ajánlott fel, de nem volt rá fogadókészség.