Budaörsön, a Hold utca feletti erdős részen egy körülbelül hathektáros területen kapott lángra pénteken az aljnövényzet. A tűz okát és körülményeit még vizsgálják.
Author: info@erdmost.hu
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Május 3. óta újra személyesen is látogathatják a törökbálinti Volf György Könyvtárat a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, de az intézmény területén nekik is maszkot kell hordaniuk.
Május 23-án, 18 órától a szezon utolsó hazai mérkőzését vívja az NB III Nyugati csoportjának 37. fordulójában az Érdi VSE, amely a Balatonfüredi FC-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen. A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!
Mikor elindultam Peruba, egy barátnőm azzal búcsúzott: „meglátod, más emberként fogsz hazajönni”. Ugyan, gondoltam, csak három hét lesz, nagy változásokhoz idő kell. Egy hét sem telt el, és világjárvány tört ki, a határokat lezárták, és vesztegzárba kerültünk két hétre.
Merész célokkal vágott neki a női röplabda NB II idei küzdelmeinek a Delta RSE Érd, amely bár bajnoki címért szeretett volna harcolni, a koronavírus-járvány miatt egészen kusza szezon után az alsóházban, idő előtt fejezte be a bajnokságot.
Érd legdinamikusabban fejlődő sportegyesülete a Kárpáti Farkasoké. A 2019-ben alapított klub a 2021/22-es idényben már hat korosztályban indít ennél is több csapatot. Az együtteshez az U16-osok edzőjeként csatlakozott Vladimir Babic, aki már közel két évtizede dolgozik hazánkban.
Ingyenes dunai kenuevezést szervez az egészségügyi dolgozók és családjaik számára Tóth Ákos a százhalombattai Dunai Flottila színeiben.
Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk. Most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök nagypénteken mondott beszédében.
Bár csak szabadtéren, de idén újra lehetnek ballagások, igaz, a vendégeknek ezidő alatt is szájat és orrot eltakaró maszkot kell viselniük. A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium és a Vörösmarty Mihály Gimnázium vezetését kérdezte a ballagásról az Érd Tv.