Egy tehervonat elgázolt egy embert, ezért nem közlekednek a vonatok Nagytétény és Tárnok között – közölte a MÁVINFORM június 24-én, fél 7-kor.
Author: info@erdmost.hu
Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.Az 5,5 millió beoltottra vonatkozó cél néhány napon belül elérhető - tette hozzá.
Csak szeptember elsején tud újraindulni a gyermek fogszabályozás a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben – közölte közösségi oldalán a szakrendelő.
Folytatódik a kánikula az egész ország területén, ezért Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek éjfélig meghosszabbította az érvényben lévő hőségriadót.
Harmadik helyezést ért el Libnárné Herczeg Ilona, az Érdi Kern Péter Kaktuszkör alapítója a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének kiállításán, Mammillariákat bemutató anyagával. Ilonának rangos mezőnyben sikerült a képzeletbeli dobogóra állnia.
A Magyar Labdarúgó Szövetség beszámolója szerint az eddigi 48-ról 60-ra emelik az NB III-as csapatok létszámát. Az mlsz.hu-n megjelent közlemény értelmében előreláthatólag három húszcsapatos csoportot hoznak létre.
Az Ercsi úti Köztemetőben helyezték végső nyugalomra a június 6-án, életének 71. évében elhunyt Ábel András érdi helytörténészt.
Új hűtőraktárárat adtak át Biatorbágyon. Az új egységnek köszönhetően bővült az áruházlánc hűtött-termék-kínálata, valamint további magyar beszállító-partnerek termékei is az ALDI szortiment részévé válhattak. A beruházás a vállalat legnagyobb egyösszegű befektetése volt az elmúlt 10 évben. GALÉRIA
Ma megérkezett az Önkormányzathoz a Pénzügyminisztérium hivatalos irata, amelyben közlik a várossal, hogy 70 millió forint európai uniós támogatást visszavonnak. A támogatás részleges visszavonását egy 2017-ben történt óvodafelújításhoz kötődő közbeszerzési szabálytalanság miatt szabták ki a városra
Mint korábban beszámoltunk róla, az autista gyermekek táboroztatásához kért anyagi segítséget a Szikra Tehetséggondozó Egyesület. A kezdeményezés részben már célba talált, hiszen a Szövetség Érdért frakció jelentős összeget ajánlott fel, így újabb tíz autista gyermek táboroztatása vált biztossá.