Idén is Üröm a leggazdagabb magyarországi település. A második helyen most Paks, a harmadikon Nagykovácsi szerepel. De a TOP 10-ben benne van Budaörs, Diósd és Törökbálint is.
Author: info@erdmost.hu
57 kilométeres szakaszon fog megújulni a Ráckevei (Soroksári) Duna. A projekt keretei közt megtisztítják és mélyítik a folyót, valamint a partszakaszt is rendbe hozzák. A Ráckevei-Duna rendbetétele 4 budapesti kerület és mintegy 21 település több mint 380 ezer lakójának mindennapjait érinti.
November 10-én gallyazást végez az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény Érden, az Erzsébet utca Béke tér felé eső részén, ezért azt kérik, a parkolóban ne álljanak meg autóikkal, gépjárműveikkel.
A pillanat értéke. Ezzel a címmel jelent meg Czóbel Minka írásaiból egy kötet, amely verseket és kisprózai írásokat tartalmaz. A könyv anyagát az Érden élő Bíró Erzsébet Franciska gyűjtötte össze és szerkesztette egy kötetbe.
A kettes számú választókerület képviselője, Simó Károly volt a vendége az ÉRD TV Párbeszéd című műsorának. A következő hetekben valamennyi képviselő beszámol majd az elmúlt időszakban végzett munkájáról, s arról milyen fejlesztések valósultak meg, s milyenek várhatóak a közeljövőben.
2021. október 27-én este 17 órai kezdettel lezajlott az Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek című könyv bemutatója az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület, a budapesti Lengyel Intézet és a Csuka Zoltán Városi Könyvtár szervezésében. A könyvet Okos Márton, szerző mutatta be.
Helyreállítja a parkolót a Béke téren és az utat a Kálvin téren, valamint a Krasznahorkai, a Liptói, a Késmárki és az Aradi utcákban aszfaltos utat javít november 8-án az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely lapunkkal közölte hétfőre tervezett munkavégzéseit.
2021. november 15-én, hétfőn 14 és 18 óra között véradást szervez a Magyar Vöröskereszt területi szervezete az ÉRD Arénában.
Bár három negyedben is megszorongatta az FTC-Telekomot, végül 19-12-es vereséget szenvedett a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának ifjúsági együttese a Kőér utcai uszodában a Budapest Bajnokság ötödik fordulójában.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a november 8-ra meghirdetett rendkívüli ülések elmaradnak Törökbálinton - közölte Elek Sándor polgármester közösségi oldalán, azok után, hogy a helyi Polgármesteri Hivatalban több munkatárs is megfertőződött koronavírussal.