Az önkormányzat folyatja a járdaprogramot: az Alsó utca mintegy 250 méteres szakasza újul meg teljesen, és az Edit utcában, a Marianum iskola mellett is helyreállítják a feltört aszfaltot - mondta el az Érdi Televíziónak Csőzik László polgármester.
Author: info@erdmost.hu
Nincs jogalapja sem az összeférhetetlenségnek, sem a méltatlanságnak - ezt állapította meg a jogi bizottság a Tetlák Örs alpolgármester ellen indított eljárás során, amit korábban Bács István fideszes képviselő kezdeményezett.
Nyolc felújított, korszerű számítógépet és monitort adományozott a százhalombattai önkormányzat az Arany iskola és az Autista Központ diákjainak.
Február 27-én vasárnap 9 órától tartják Érden a második érdi Yours Truly futást. A januári alkalmon Érd olyan jól szerepelt, hogy a harmadik helyen végzett az országos rangsorban.
2021 októberében kezdtek működni azok a levegőtisztaság-mérő szerkezetek, amelyeket az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület és a polgármesteri hivatal szereltetett föl öt óvodára, valamint egy önkormányzati
épületre a városközpontban. Így most már látjuk is, amit eddig csak szagoltunk.
Nem emelkedett tovább a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvizekben, ugyanakkor jó, ha tudjuk: az értékek emelkedett víruskoncentrációnál stagnálnak. Ez a tendencia az ország minden területére jellemző, az agglomeráció sem kivétel.
Február 10-én közgyűlést tartanak Tárnokon.
2022. február 15-én, kedden 13 és 18 óra között véradást tart az Országos Vérellátó Szolgálat és a Vöröskereszt területi szervezete az ÉRD Arénában (2030 Érd, Velencei út 39-41.).
Február 1-től csak kétszintű engedélyezési eljárás után hajthatnak a budaörsi utakra a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek – számoltak be a város honlapján. Azt írták, előbb egy elvi közútkezelői engedélyt kell kérni, majd a behajtáshoz szükséges eseti engedélyt.
A Diósdi úton fát vág, az Edit és Alsó utcákban járdát, a Porcsinrózsa utcában pedig járdát állít helyre február 9-én, szerdán az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely emellett a Csillés, Szedő és Szigetelő utcák szórt burkolatát is helyreállítja.