Anya és lánya lett meggyanúsítva, miután magukat családgondozónak kiadva bejutottak egy idős nő érdi házába, majd talált pénzét ellopták.
Author: info@erdmost.hu
Május 19-től, 16:30-tól minden csütörtökön lesz Kihívás Neked!, vagyis fejlesztő foglalkozás LEGO-val a Parkvárosi Közösségi Házban. Június 2-től pedig minden csütörtökön 16 órától előadás lesz a számítógép és az internet használatáról.
Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a Kálvin téren, a régi Duci-buci helyén hosszú évek óta villanyoszlopok hevernek, amiket állandóan kerülgetnikell. Az
ügyben megkerestük az önkormányzatot, kiderült, nem ők és nem is az E.ON a felelős.
Május 21-én, szombaton 15 órakor a Parkvárosi Közösségi Házban kerül sor László Emőke Átlépések című kiállításának megnyitójára.
Jó védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel győzte le hazai környezetben 18–17-re a Kisvárda Master Good SE-t és tett nagy lépést az NB I-es tagság megőrzése felé az ÉRD.
Sok lesz felettünk a felhő, azonban szombaton főleg délkeleten már nagyobb területen szakadozni, vékonyodni kezd a felhőtakaró.
Május 7-én rendezték meg a Darukezelő utcai, születőben lévő klímabarát parkban az áprilisban elmaradt klímapikniket, amelyen elkezdték kialakítani a mezítlábas tanösvényt, felszerelték az új klímabarát kvízjáték tábláit, és bemutatták a klímasátrat is.
Helytörténeti sétát szervezett a Magyar Földrajzi Múzeum és az érdi Nordic Walking csoport az érdi középiskolásoknak szombat délelőtt Ófaluban.
A Budapestről rajtoló Giro d'Italia olasz kerékpáros körverseny kommentátorai is meglepődtek, amikor Martonvásár közelében huszárok bukkantak fel a bicikliversenyzők mellett.
Felélesztik a régi hagyományt és újra megrendezik a 3 falu 2 keréken nevű rendezvényt Tárnokon, Sóskúton és Pusztazámoron.