170 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott Tárnok, hogy kibővüljön a Honfoglalás utcai bölcsőde konyhája és megépítsék a mellette épülő új óvodához vezető folyosót – számolt be róla közösségi oldalán Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője.
Author: info@erdmost.hu
Kigyulladt egy tizenhat négyzetméteres fa melléképület szerdán délelőtt Érden, a Velencei úton. A tűzoltók kiérkezésekor a melléképület már teljes egészében égett, a tűz veszélyeztette a családi házat is, de azt végül az érdi hivatásos tűzoltók eloltották és megakadályozták a lángok továbbterjedését
92–73-as vereséget szenvedett hazai környezetben a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapata, amely az NB II Közép B-csoportjának 16. fordulójában a Dunaharaszti MTK-t látta vendégül.
Magyar bajnoki címet szerzett az U23-as korosztály mogyoródi országos bajnokságán az Érdi Spartacus SC 55 kilogrammos birkózója, Kovács Bence, aki ezzel indulási jogot szerzett a márciusi, szerbiai Európa-bajnokságra.
Másodszor került karanténba az ÉRD női kézilabda csapata, amely a korábban elhalasztott öt mérkőzés után újabb öt mérkőzését játssza le később. Vajon megtöri ez a csapatépítést? Horváth Roland vezetőedzőt kérdeztük.
November 12-től a kormányablakokban működő NAV-ablakokban történő személyes ügyintézéshez előzetes időpontfoglalásra van szükség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az Érdi Horvát Önkormányzat idén is buszkirándulást szervez Mohácsra a busójárás idején.
A 17 éves Árvai Dorottya Réka február 1-jén törökbálinti otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott magáról életjelet.
Két rendeletet alkotott a kihirdetett veszélyhelyzet miatt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki egyrészt kijelölte, mely közterületeken és nyilvános helyeken kötelező a maszkhasználat a településen, másrészt szabályozza az éjszakára részlegesen bezáró kutyafuttatókat.
A járványügyi intézkedések értelmében változik az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyfélszolgálati irodájának és call centerének nyitvatartása. Hétfőnként reggel 8 helyett 7-től 20 óra helyett 19 óráig van ügyfélfogadás.