Author: info@erdmost.hu

Hiába a már gyermekkorában felfedezett rajztehetség és az ifjúkori művészeti sikerek, szüleinek engedve „rendes” szakmát tanult a gépipari technikumban, majd nagyon hamar két távoli országban kamatoztatta műszaki ismereteit. A munka és a családalapítás ugyan évtizedekre kiszorította az életéből a képzőművészetet, de negyven év kihagyás után nem csak, hogy újra elkezdett festeni, hanem az elmúlt négy év alatt hat önálló kiállítással is jelentkezett. Legutóbbi tárlata április 12-ig megtekinthető a budaörsi Heimatmuseum különtermében. Márkus Józseffel beszélgettünk.
Az Érdi VSE NB III-as férfi és megyei első osztályú női csapata is hazai pályán szerepel. Az éllovashoz látogatnak a Delta női röplabdázói, míg az U19-es fiúk a VMG-ben játszanak. A BHSE-Érd 2006-os vízilabdázói számára Leányfalun folytatódik a bajnokság. A tollaslabdázók pedig a Batthyányban készülnek a jövő heti országos diákolimpiai döntőre. Idén már ötödik alkalommal rendezi meg az ÉRD Arénában az Ensi Kupát az Érdi Kyokushin Karate Sportegyesület. Egész hétvégén toboroznak a baseballozók.
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola indulása óta, immár 26 éve szervezik meg évről évre a Kőrösi napot, melynek során a gyerekek játékosan ismerhetik meg az iskola névadójának életútját. Az idei Kőrösi napon hagyományőrző fajátékokkal is játszhattak a kisebbek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.