Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Maruzsa Zoltán az Emmi köznevelésért felelős államtitkára elmondta, hogy a tervek szerint januárban nem csak az általános-, hanem a középiskolákban is újra jelenléti oktatás lesz.
Author: info@erdmost.hu
Az ÉRD női kézilabda csapata és a Delta RSE Érd idegenben, az Érdi VSE labdarúgói, a Kárpáti Farkasok U10-es jégkorongozói, a Budapesti Honvéd SE-Érd 2006-os vízilabdázói és az Érdi Torna Club párbajtőrözői hazai pályán versenyeznek a hétvégén. Emellett maratoni, 2030 perces futást rendeznek a gáton.
A tabellán második helyezett Érdi VSE a harmadik helyen álló III. kerületi TVE-vel vív rangadót az Ercsi úti Sporttelepen április 7-én, 16 órától az NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában.
Százezer forint értékben vásárolt és adományozott szaloncukrot az Érdi Ifjúsági Önkormányzat. Más években osztogatni szokták a finomságot, idén erre a járványveszély miatt nem kerülhetett sor: a 84 kilónyi finomságot a Szociális Gondozó Központon keresztül a rászorulók kapják.
A kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel.
Az Alba Fehérvár KC ellen folytatja bajnoki szereplését az ÉRD női kézilabda csapata, amely a K&H liga 20. körében, április 6-án, 17 órától lép pályára a Kőfém Sportcsarnokban.
Sokak számára okoz fejtőrést, mivel lepje meg szeretteit karácsonykor, majd hosszas gondolkozás után idén is leemel a polcról egy rénszarvasos bögrét. Pedig léteznek ennél jóval eredetibb ajándékötletek is.
A több mint húszezer ellenőrzött sofőr többsége betartotta a szabályokat.
VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Szigorú feltételekkel ugyan, de látogathatók az idősotthonok, miután feloldották a bentlakásos szociális intézmények, így az idősotthonok látogatási tilalmát is.
Pest megyéből hat fiatal művész és kutató nyert támogatást a MOL Tehetségtámogató Programjában, mely az idei tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10-23 év közötti tehetséges művész- és kutatójelöltek pályafutását. Országszerte összesen 59 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást.