Frissült a Pest Megyei Kormányhivatal, mint állami foglalkoztatási szerv idei képzési jegyzéke. A népszerű élelmiszer-,vegyi áru eladó, targoncavezető, óvodai dajka és személy- és vagyonőr képzések mellett további 48, ingyenes képzés közül választhatnak azok az álláskeresők, akik nem tanulnak és regisztrálnak a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain.
A képzési jegyzéket a Pest megyei munkaerőpiaci igények alapján állította össze a Kormányhivatal. A két hónapostól az egyéves időtartamig, több képzőpartnerrel valósulnak meg a tanfolyamok, továbbá a felvételi követelmények is változóak.
Author: info@erdmost.hu
A Magyar Bankszövetség arra kéri az adósokat, hogy akiknek a hitel törlesztése nehézséget okoz, feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével, akik azonban nem tartoznak ebbe a csoportba, mérlegeljék a moratóriumban maradás, illetve a törlesztés folytatásának lehetőségeit.
Már háromszázezer forintot gyűjtöttek össze az anyukák és apukák a Szikra Tehetséggondozó Egyesület által indított online kézműves vásáron, mely hamarosan véget ér és több mint 150 gyermeket ajándékoznak meg.
Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, de Érden már szerda óta minden a versről szólt a könyvtárban, az általános iskolákban és ma a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban is.
Daróci Lajosné Márta, az IRKA vezetője egy verscsokrot állított össze olvasóinak az érdi irodalomkedvelők és amatőr írók, költők írásaiból. Az Érd FM-nek pedig interjút adott egyikük, Nagy-Rakita Melinda.
"Közkívánatra felújítottuk a rénszarvasunkat a szánjával. A Főtéren, a Vigadó előtt már látható!" - számolt be róla Cszőik László, Érd polgármestere.
Érden 80% a kis- és középvállalkozások aránya, így a kormány mai döntése milliárdos csapást mér az önkormányzatra, írja közösségi oldalán Csőzik László Érd polgármestere a kormányfő döntésére reagálva, amely szerint a kkv-k és egyéni vállalkozások iparűzési adóját januártól megfelezik.
A moldovai Julia Leorda ellen kezdte meg szereplését az Érdi Spartacus SC birkózója, Dénes Mercédesz a bukaresti Európa-bajnokságon.
Az szja-bevallás benyújtási határidejéig több alkalommal és országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai. A Budapesten kívül 11 megyében felállított rögtönzött ügyfélfogadási helyeken a NAV szakemberei az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek.
Feke Pál, a Konyhafőnök VIP című műsorának győztese főnyereményéből egymillió forintot a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára ajánlott fel.