Lakossági petíciót indított egy lakos Érdligeten, hogy a Tárnoki út egy szakaszán használható járdafelületet építsenek ki. Egy körülbelül 70 méter hosszú szakaszról van szó, amelyen nagyon nehéz közlekedni, az úttesten viszont annál veszélyesebb.
Author: Ádám Katalin
A vírusveszély miatt korlátozták az ügyfélfogadást a Polgármesteri Hivatalban: elsősorban írott formában fogadják a beadványokat, személyesen csak kivételesen indokolt esetben, telefonos egyeztetést követően kereshetjük fel a hivatalt.
Szombaton tartotta hagyományos városi karácsonyát az Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzat, ételkóstolóval, kulturális bemutatókkal, tombolával, tánccal. Igazi, hamisítatlan görög vigasságon vehettek részt azok, akik eljöttek erre a nyitott ünnepségre. Megtudhattuk, hogy a görögök nem fenyőt, hanem hajót díszítenek, hogy szilveszterkor kártyázni szokás, az ajándékot pedig január elsején kapják a gyerekek.
Elegendő hal lesz idén az ünnepekre. A közepesnek mondható termés ellenére az árak tavalyhoz képest csak mintegy 5-7 százalékkal emelkednek.
1802. december 15-én született Bolyai János matematikus. "Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első" – áll a marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvében. A matematikus születésnapjáról minden évben megemlékeznek az érdi iskolában, amely 31 éve vette fel Bolyai nevét.
Elindult a II. Pest Megye Szépe közönségszavazása, a verseny facebook-oldalán.
Szociális Gondozó Központ - Érd a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szociális Gondozó Központ Dr.Dizseri Tamás Habilitációs Központ szervezeti egységvezető munkakör betöltésére.
A középiskolásoknak szóló társadalomtudományi képzését mutatta be szerdán a Vörösmarty gimnáziumban a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az ingyenes képzésre nemcsak innen, hanem bármelyik középiskolából jelentkezhetnek diákok.
Emlékfa-ültetéssel ünnepelte alapításának huszonötödik évfordulóját az Érd és Térsége Víziközmű Kft. (ÉTV). Érden Lanku Ildikó ügyvezető és T. Mészáros András polgármester ültette el az oszlopos tulipánfa csemetéjét.
Az MSZP felszólította Aradszki András országgyűlési képviselőt, hogy ne szavazza meg a Munka Törvénykönyvének módosítását.