Az Érd Körbén látszik leginkább, hogy városunk egy nagy falu, mindenki mindenkit ismer. Legalábbis a kerékpárbarát buborékban. Akit mégsem, az „vidéki”. Ilyenből akadt idén is, nem kevés, még olyan távoli városból is regisztráltak bringások, mint Debrecen.

A kedves ismerősök közt találtam, mint minden évben, Győzőt, akit nem mernék lebácsizni, mert 90 éve ellenére semmi bácsis nincsen benne. A kerékpározást le sem tagadhatná, mivel hogy napsütötte arcán ott a nyoma annak a tíz kilométernek, amit egy átlagos napon Érden leteker, szíjmeghajtású, saját maga fabrikálta kerékpárján. Neki aztán semmi szüksége D vitaminpótlásra, az látszik.

Ott volt, mint minden évben, Andrea, a fiával, akit nehéz tragédiákon segítette át a kerékpározás, ami tehát kedélyjavítónak sem utolsó.

Városunk képviselői és közszereplői közül többen is a kerekezést választották, köztük Csőzik László polgármester, akihez később csatlakozott felesége, Csőzik Anett, hátán az alvó Patrikkal, Tetlák Örs alpolgármester ezúttal betegség miatt kénytelen volt otthon hagyni kislányát, Andrassek Mónika viszont elhozta az övét.

Lengyel Péter és Balla Imre is bringára ült, Szűcs Gábor és Greguss László viszont inkább csak a jó társaság miatt jött ki beszélgetni az egyre barátságosabbra fordult délelőttön.

Számos civil szervezet aktivizálta magát az eseményen. Az Életfa Egyesület anyukái sütivásárt tartottak a főtéren, családi és támogatói körükből pedig elszánt kis körkorcsolyás csapat indult neki a középtávnak.

Nem maradt otthon az ÉRDKÖVE, vagyis az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület, és az Ága-Boga nagycsaládosai sem, valamint részt vettek a tekerésen többen is a Paraktív Alapítványból, köztük Érd paralimpikonja, Dani Gyöngyi. És persze lelkesen kenték a zsíros deszkát az Érd Körbe önkéntesei.

Nagy sikert arattak a startra várakozók körében BringAnti különleges kerékpárjai. Egyébként is szembeötlő volt az eszközök változatossága, idén is, mint mindig: a gyerek/kutyaszállító utánfutótól a kerekesszéken és babakocsin át a görkorcsolyáig gurult is minden, aminek csak kereke volt. Hiszen annak is érdemes volt elindulni, aki megelégedett a 2 kilométeres körrel, meg annak is, aki a 60-as távot választotta.

A térre látogatóknak nem kellett nélkülözniük a zenét, mivel felléptek a Musical Akadémia és a Lukin László Zeneiskola növendékei, valamint a Kiss Company. Hallhattuk ismét Érd dalát, valamint az Érd Körbe indulóját. A hangulat megvolt tehát, megkapták az útravalót az elstartoló bringások. Megkapta Csőzik László polgármester is Süle Zsolt Érdi Közügyestől, aki a kezébe nyomta ugyanazt a bringás petíciót, amit megkapott elődje is, tíz éve, számon kérve az elmaradt kerékpáros fejlesztéseket.

Csengeri Attila, az Érd Körbe Egyesület főszervezője szerint legalább ötszázan startoltak el a térről valamivel 10 óra után. Cikkünk tudósítója egy alternatív középtávot választott. Így a Felső utcán lefelé kopogva, „gerincesként” igazán alkalma nyílt megtapasztalni az érdi rögvalót az elemekből összepuzzlizott úttesten. Ritka élmény volt ez, különösen a gyerekeknek, hiszen amikor épp nincs motoros rendőri kíséret, vagyis az év 363 napján, kevesen vállalkoznak erre az igen kevéssé kerékpárosbarát útvonalra.

Azonban a legnagyobb élményt a kicsiknek az egyenruhás kerekező tűzoltók látványa jelentette, akiket az életben legfeljebb a nínónínós autóban szoktak látni elrobogni.

A Sólyom Lajos emlékkörre elindult kemény mag még tekert, amikor a kis körös csapat már visszaért a Polgárok Házához, ahol jó kis buli alakult ki. A Paraktívok a főtéren tekergő gyerekek lelkes részvételével bemutatták az újonnan elkészült akadálypályát.

A Járókelő és az Érdi Szemmel csapata reprodukálta a 12 évvel ezelőtti Érd térképe rajzolást. Kilenc részre vágták a város térképét, és a jelen levő gyerekek kezébe nyomták a darabokat, hogy ami fontos nekik belőle, azt rajzolják le. Közben Balla Imre és Barakonyi Bálint – a jarokelo.hu érdi ügykezelői – az egészséges utcák koncepcióról beszélgettek velük térképrajzolás közben. Amikor Süle Zsolt, Érdi Közügyes rákérdezett, miért emlékeztet a Duna leginkább egy tóra, valahogy úgy néztek rá, mint a Kis herceg írója gyerekkorában a fölnőttekre, akik kalapnak nézték az elefántot emésztő óriáskígyót. Emlékeztették rá, hogy bizony így néz ki a Duna, amikor árvíz van.

Ám rendesen a Duna bizony folyik, a hétvégi hobbikerékpárosok pedig hétköznap autóval járnak. De szép lenne, ha ez fordítva lenne! Ehhez persze nem csak az kellene, hogy felhagyjunk a kényelemszeretettel, hanem kerékpározható város is. Először 2005-ben kapott petíciót a városvezetés, aztán 2015-ben is.

Akkor még előtte voltunk a Modern Városok Programnak, még volt pénz, még volt remény. Most nem sok minden van, és a remény se nagyon pislákol. Szerencsére van néhány dolog, ami állandó: az, hogy kerékpározni jó, és néha még a szél is hátulról fúj.