Varga Mihály hangsúlyozta: a Modern városok program a 23 megyei jogú városban 270 projektet támogat, a fejlesztések összértéke négyezermilliárd forint. Eddig 1800 milliárd forint jutott el a településekhez annak érdekben, hogy a program elemei megvalósuljanak, a 2021-es költségvetésben pedig 50 milliárd forintos emeléssel, 270 milliárd forinttal támogatják a Modern városok program fejlesztéseit – közölte. Kitért arra is, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív programban a megyei jogú városok eddig 950 támogatási kérelmet nyújtottak be, 426 milliárd forint összegben. Varga Mihály kiemelte: a kormánynak az a célja, hogy sikeresen zárják le a hétéves uniós fejlesztési ciklust, és készen álljanak a 2021-27 közötti időszak indítására. Elemi érdeknek nevezte, hogy a hétvégi uniós csúcs is sikerrel záruljon mind a hétéves fejlesztési időszakra meghatározott keretösszeg, mind a helyreállítási alap szempontjából. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv eddig jól működött, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sikerült megvédeni 1,2 millió ember munkahelyét, és több mint kétszázezer munkahelynél tudott a kormány közvetlen támogatást nyújtani a munkaadóknak azok megmentéséhez. Az adókönnyítésekkel, a hitelmoratóriummal pedig azt támogatták, hogy minden vállalkozás kapjon esélyt ahhoz, hogy túlélje a nehéz időszakot – mondta. Ezzel összhangban a 2021-es költségvetés a gazdaságvédelmi, illetve az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapokkal az emberi élet megvédése mellett a gazdaságpolitikai célokat is szolgálja annak érdekében, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb visszaálljon a válság előtti pályára – foglalta össze a pénzügyminiszter. Szita Károly, az MJVSZ elnöke hangsúlyozta: a 23 megyei jogú városban kétmillió ember él, a hazai össztermék (GDP) több mint egyharmadát ezek a városok termelik. Kiemelte: fontos szempontnak tartják, hogy a megyei jogú városokban élőknek legyen munkájuk, el tudják tartani családjaikat, a legfontosabb feladatnak pedig azt nevezte, hogy aki elvesztette munkáját a járvány miatt, minél előbb visszaszerezhesse. Szita Károly szerint a 2021-es költségvetés kiszámítható, 2020-ban azonban még nem látni, hogy mennyi helyibevétel-kieséssel kell számolni, ezért őszre konzultációs lehetőséget kértek és kaptak a pénzügyminisztertől. Vargha Tamás, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője közös érdeknek nevezte a gazdaságvédelmi lépéseket. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere úgy fogalmazott: 2010 óta történelmi jelentőségű segítséget kaptak a megyei jogú városok. Egyrészt az adósságkonszolidáció nagyban bővítette mozgásterüket, másrészt a Modern városok programmal és azzal, hogy az uniós forrásokat dedikált formában használhatják fel, soha ekkora fejlesztési forrás nem állt még a megyei jogú városok rendelkezésére, továbbá a magyar gazdaság olyan növekedési pályára állt, ami megkönnyítette a gazdálkodásukat. Kérdésre válaszolva Varga Mihály közölte: minden ellenkező híreszteléssel szemben az önkormányzatok támogatása is jelentősen, 16 százalékkal nő, ami 118 milliárd forint pluszt jelent a tavalyi támogatás mértékéhez képest. Hozzátette: a kormány tisztában van azzal, hogy az önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak, ezért is nevezte elemi érdeknek, hogy a gazdaság újra növekedési pályára álljon.
- 2020. July 17.
- 15:03
- info@erdmost.hu
A kormány támogatásával négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban a Modern városok program részeként - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón Székesfehérváron.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Azon kell őrködnünk, hogy jóban és rosszban összetartsuk ezt a várost - mondta Csőzik László az elhurcoltak emléknapján.
Mutatjuk, mennyivel kell többet fizetni csütörtöktől a hazai töltőállomásokon.
További cikkeink
Önkormányzati elismerésben részesült a 78 esztendős Francsik Tibor polgárőr.
A vodka, ami Oroszországban "drágának becézett kis vizecskét" jelent, sokak számára ikonikus ital, amely egyszerűsége ellenére számtalan lehetőséget rejt.
Folytatódik az évszakhoz képest enyhe időjárás, számottevő csapadék nélkül.
Pihenés helyett sporttal töltötték 2025 első hétvégéjét az érdi egyesület U13-as csapatának tagjai.
Január 1-től már ingyenes a kutya- és a kerékpárszállítás Budapesten belül a MÁV-csoport járatain.
Szerda délután koszorúzással egybekötött megemlékezés, kiállítás, filmvetítés és beszélgetés várja az érdieket.