Az Isztambuli Egyezmény (teljes nevén az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról) dr. Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza szerint hatékony és professzionális ellátáscsomag (lett volna) az áldozatok számára. A dokumentumot az Európa Tanács a tagországok jogsegélyszervezeteinek ajánlásai alapján írta meg, és többek között azért számít meghatározó dokumentumnak, mert a teljesítése számon kérhető.
De mit tud még az Isztambuli Egyezmény, amit a magyar jog nem? „Kimondja többek között, hogy a kapcsolattartási vagy szülői felügyeleti jog gyakorlása nem veszélyeztetheti az áldozat vagy a gyerekek jogait és biztonságát. Ezzel szemben nálunk igen gyakran kényszerítik a bántalmazott gyerekeket, hogy kapcsolatot tartsanak a bántalmazó szülővel. A másik, amit az egyezmény leszögez, hogy kapcsolati erőszak esetén nem lehet mediációt alkalmazni. Magyarországon sajnos még mindig szokás erre kötelezni az áldozatokat. Fontos előírás az is, hogy elegendő számú menedékházat kell biztosítani az áldozatok számára. Ebben is nagyon le vagyunk maradva. Ma Magyarországon körülbelül 220 ezren élnek kapcsolati erőszakban, ehhez képest alig 300 férőhely van az egész országban.”
Az egyezményt Júlia szerint mondvacsinált indokkal utasította el ugyanaz a kormány, amelyik 2014-ben aláírta. Attól még, hogy a kormánypárti többség kifogásolta az egyezmény bizonyos pontjait, nem kellett volna az egészet lesöpörni az asztalról. Az elutasítást többek között azzal indokolták a KNDP-s képviselők, hogy a családon belüli bántalmazások száma nálunk körülbelül az EU-s átlagnak felel meg. Júlia szerint ez az állítás több sebből is vérzik. Egyrészt a családon belüli bántalmazás legtöbbször a négy fal között marad, ezért sosem kaphatunk egzakt számokat. Azokban az országokban azonban, ahol nagyobb a hatóságokba vetett bizalom, magasabbak az esetszámok, mert az áldozatok fel merik keresni a hatóságokat. Magyarországon ezzel szemben sajnos kifejezetten arról szoktak beszámolni az áldozatok, hogy semmi bizalmuk nincs az állami szervek iránt. „Az állami rendszerek hatékonyságát nem az esetszámból tudjuk kikövetkeztetni, hanem a halálozási arányból. Ott, ahol az áldozatok nem félnek a hatóságokhoz fordulni, azok pedig szakszerűen tudnak beavatkozni, kisebb a halálos kimenetelű esetek száma. Magyarországon viszont sajnos ez az arány az egyik legmagasabb az EU-ban.”
Varga Judit igazságügyi miniszter egy hónapja benyújtott egy törvénymódosító javaslatot „a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében”. A cím és a hozzá kapcsolódó kommunikáció alapján azt hihetnénk, hogy ez az egyik beígért intézkedés a családon belüli bántalmazás ellen. A Patent azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a módosítás a hozzátartozó sérelmére elkövetett bűn, tehát a családon belüli bántalmazás esetében lehetővé teszi az elítélt feltételesen szabadlábra bocsátását, holott más gyilkosság esetében nincs ilyen kiskapu.
Múlt héten Varga Judit szintén nagy csinnadtrattával átadott egy áldozatsegítő központot Pécsett, majd ugyanitt bejelentette, hogy 600 millió forintot fordítanak arra, hogy minden megyében legyen ilyen intézmény. Az áldozatsegítő központok ugyanakkor nem a családon belüli bántalmazásra szakosodott központok, nem is védett házak. Ezekben a központokban igazságügyi szolgáltatást végeznek mindenfajta bűncselekmény áldozatának, de azt is csak akkor, ha a rendőrségi eljárás már folyamatban van. A családon belüli bántalmazás áldozatait például az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat felé továbbítják.
Szelíd motorosok
A pécsi központ átadásakor még a miniszter is beismerte, hogy a civilek és az egyházak „rugalmasabban tudják ellátni ezeket a feladatokat”, mint maga az állam. A Patent és a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen ) egyesület mellett számos egykori bántalmazott is sokat tesz sorstársai megsegítéséért.
Közéjük tartozik Fejes Rita, érdi színművésznő, aki a karantén alatt fogott bele, hogy régi filmtervét megvalósítsa. A Fuss című rövidfilmhez rengeteg szakmabeli és támogató csatlakozott, mára már több nemzetközi filmfesztiválra nevezték, és elkészült a werkfilmje is. Rita azt mondja, azok a nők, akik bántalmazó kapcsolatban nőttek fel, kétszer nagyobb eséllyel kerülnek saját maguk is ilyen helyzetbe. Ő is ilyen családban nőtt fel, majd nőként két bántalmazó partnere is volt. Az egyikük ellen feljelentést is tett a rendőrségen, az ügyből a mai napig nem lett semmi, de ami a leginkább megviselte, az a közöny volt, amivel szembesülnie kellett. Egyik alkalommal ugyanis az utcán esett neki és a kocsijának a férfi, és ő hiába kérte, hogy hívják a rendőröket, senki sem segített neki. Nevetve hozzáteszi, hogy jó lett volna, ha már akkor ismeri a filmben is szereplő Szelíd motorosok a zaklatások ellen csoportot. A társaság olyan motorosokból (főleg férfiakból, de például egykor bántalmazott családanyákból is) áll, akik motorra ülnek, és bárhová elmennek az országban, ha hívják őket, hogy „testőrei” legyenek a bántalmazottaknak, amíg el nem költöznek otthonról vagy bíróság elé nem kerül az ügyük.
Az aktivisták között van Pintér Marianna Manka is, akivel már olvashattak interjút újságunkban. Őt gyerekként a saját szülei kínozták testileg, lelkileg, verbálisan, szexuálisan. Azóta aktivistaként küzd a családon belüli bántalmazás ellen. „Mi, túlélők minden egyes alkalommal újra átéljük a traumát, mégis segíteni akarunk a sorstársainkon, és tenni az erőszak ellen. Ez működik is egyéni szinten, de magának a rendszernek mintha nem lenne szüksége ránk, félresöpörnek minket.” Azon nem is csodálkozik, hogy az országgyűlés elkaszálta az Isztambuli Egyezményt, pedig sok tüntetésen követelte a ratifikálását. „Amíg vak komondorok csücsülnek a parlamentben, akik mindent megúsznak, addig mit várunk? Azzal, hogy nem ratifikálták az egyezményt, minket, bántalmazottakat semmisítettek meg. Azt üzenték nekünk, hogy velünk bármit meg lehet tenni.”
Közben pedig egyre több áldozatnak lenne szüksége segítségre itt, a közvetlen közelünkben is. Egy érdi nő például 12 évig tűrte az anyagi kiszolgáltatottságot, az elszigetelődést, a verbális és fizikai bántalmazást, majd amikor a karanténban már nemcsak magát, hanem a gyerekét is veszélyben érezte, elmenekült közös házukból, és albérletbe költözött a gyerekekkel együtt. A kapcsolati erőszakért feljelentést nem tett, mert mint mondja, nincsenek illúziói.
Egy másik nő tíz éve vált el. Ő és gyerekei a földszinten, a volt férje az emeleten éltek. Az alkoholista, agresszív férfival szemben távoltartást rendeltek el, amit ő nem tartott be, ezért nemrégiben letartóztatták. Egy másik nőt három kiskorú gyermekük szeme láttára lőtte hátba a volt élettársa légpuskával. Valószínűleg azért azzal, mert az volt a keze ügyében, szerencsére, ugyanis komplett fegyverarzenálja volt otthon a második világháborús kézigránáttól kezdve a forgótáras fegyverig. A férfit elfogták, eljárás indult ellenne és 72 órás (ideiglenes megelőző) távoltartást kapott.
Végül van egy gyerek. Nem tudom, hol él. Nem tudom, elrabolták-e vagy eladták, bedrogozzák-e vagy verik. Azt tudom, hogy olyan dolgokat tesznek vele, amiket a legtöbb ember legborzasztóbb rémálmaiban sem akarna látni. Valakik mégis fotózzák, videózzák, hogy mások, például egy „mélyen vallásos” keresztény magyar férfi örömét lelje benne. Ennek a gyereknek az életét ellopták, a magyar férfit pedig felfüggesztettre és pénzbírságra ítélték. 28 forintot fizettettek vele azért az egy képért, amin ez a gyerek szerepelt.
