Az Érdi Televízió párbeszéd című műsorában lakossági kérdésre válaszolva a polgármester elmondta: lehetőség nyílt arra, hogy mart aszfaltot szerezzenek a városnak.
– Nagyon jó minőségű mart aszfalt érkezhet a városba, viszonylag olcsón, a Magyar Közút segítségével. Ez nem darált aszfalt, amit különböző szerekkel kezelni kell, hanem a legjobb aszfaltozási technika alatti első kategória – hangsúlyozta.
– A mart aszfaltot elsőként a porzó mellékutcákra terítjük majd. A murvázást emiatt leállítottuk. A sok tízezer tonna mart aszfalt felhasználásával a legkritikusabb utcák helyzetét meg tudjuk oldani a nyáron. Lehet, hogy esztétikailag nem éri el a szegélyezett aszfalt minőségét, de szilárd burkolat jöhet létre, ami jelentős előrelépés lesz a poros murvához képest – hangsúlyozta a városvezető, hozzátéve: egy kilométer leaszfaltozása, szegéllyel, 35-40 millió forintba kerül, míg a mart aszfaltos technikával az adott utcahossz tízszerese is burkolható.
Emellett más munkálatok is várhatók: a VEKOP-programban számos csomópontot építenek, a csatornatársulás utódszervezetéből is várhatóan marad forrás útépítésre, és ha a felszínivíz-elvezetési projektekre megérkezik a Modern Városok Program keretében a következő forrás, abból a vízelvezetés mellett nagyon jó minőségű aszfaltút is épülhet – fűzte hozzá a polgármester, megjegyezve: nagy számban, akár ötven kilométer hosszban is, a mart aszfalt terítése jelent majd érdemi előrelépést a lakosok számára.
A városvezető beszélt arról is, hogy ezentúl havonta szállítják el a zöldhulladékot az ingatlanok elől. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy szeretnék átalakítani a rendszert, hogy minden évben az első, valamint az utolsó (tehát a tavaszi és a késő őszi) zöldjárattal korlátlanul elvigyék a hulladékot, a további alkalmakkor viszont várhatóan öt zsák lesz ingyenes, és az efeletti mennyiségért fizetni kell. (Ha vége a járványhelyzetnek, a város több pontján vásárolhatunk majd e célra biológiailag lebomló zsákot.)
A házhoz menő ágaprítást hamarosan ismét igényelhetik a lakók: valószínűleg két köbméter darálását vállalják majd ingyen az ÉTH munkatársai.
Az Érdi Televízió Párbeszéd című műsorát itt tekintheti meg: