„Kislányom, lusta voltál ásni?! Gazokat nevelgetsz?!” – mondaná anyukám, ha látná a kertemet. Azért mutatom meg mégis mindenkinek, hogy a továbbiakban – közösségi okosságot is segítségül hívva – megmutassam folyamatában, hogy mit lehet belőle kihozni. Hátha másnak is kedve támad a ház körüli kapirgáláshoz.
És van még egy okom rá, hogy vállaljam a jelenlegi szégyenletes állapotot: így is, hogy ősz óta felé sem mentem, legalább négy kincset találok benne, anélkül, hogy a kisujjamat mozdítottam volna.
- Rukkolát, gigantikus méretben. Épp elindult fölfelé, hogy virágba boruljon. Most még levet lehet facsarni a leveleiből, olyan dúsak, aztán elkezdenek satnyulni, mert minden erejét a virágzásba, aztán a kis hüvelyekben nevelt magokba fordítja, azokból pedig nyár végére kisarjad az újabb generáció.
- Mángoldot, sötétlila és világoszöld fajtából is, akár egy főzelékre valót. És már látszik a következő generáció, hiszen nyáron hagytam fölmagzani, és ami a megszáradt szárvégekről szanaszét szóródott, abból mostanra rengeteg apró palánta nőtt ki, úgyhogy lesz bőven utánpótlás.
- Zsenge csalánt, amelynek friss hajtásaiból legalább olyan finom főzeléket lehet főzni, mint a spenótból. Bevallom, még nem próbáltam, de elhiszem érdi mentoromnak, Terikének. Amit viszont nap mint nap készítek friss csalánból, az a tea, ami köztudottan tisztító, méregtelenítő, vérképző hatású.
- Többféle fűszernövényt: lestyánt, rozmaringot, babért, friss menta és citromfű hajtásait, sőt, még koriandert is, amit kint felejtettem egy balkonládában, és áttelelt.
Ha felástam volna a kertet ősszel, most rend lenne, de zöld növény nem. Igaz, nem ezért nem ástam föl, hanem a krónikus időhiány okán, viszont ha már így alakult, bizonyos megfigyeléseket is tettem. Például találtam úgynevezett indikátornövényeket, amelyek utalnak a talaj minőségére. Ilyen indikátornövény a nehézszagú gólyaorr is, amely igencsak otthon érzi magát nálunk, és annak a jele, hogy a talaj nitrogénben gazdag. Állandó vendég a kertemben a fehér libatop és a szőrös disznóparéj is, ezek szintén finnyás gyomnövények, és a termékeny talajokat kedvelik.
Most, hogy a nagy tavaszi pezsgés kihajtott a kertbe, rögvest bele is csaphattam a paradigmaváltásba, annak alapján, amit pár hete a Krisna-völgyben tanultam.
Egyébként nem igaz, hogy ősz óta ki sem dugtam az orromat a kertbe, hiszen pár hete, még a fagyok előtt lekotortam róla a rengeteg falevelet, és áttelepítettem a komposztálóba. Alatta porhanyós földet találtam, és egy pirinyó részen eldugdostam kis hagymákat. Már szépen ki is hajtottak, annak ellenére, hogy Micó cica, a fekete veszedelem rendszeresen közöttük kergette az itt-ott talált dióhéjakat. Ettől kicsit részegesek lettek a sorok, de sebaj, elvégre Micó is az ökoszisztéma része, ezért (ma még) nem ütöm agyon.
Kertem egy darabkáját pedig, ahol a fent felsoroltak helyett valami másnak szeretnék teret engedni, ma letakartam fóliával, és hagyom pár hétig, hogy az őskáoszt kezelésbe vegyék a talajban lakó élőlények. A regeneratív kertészetben – mint megtudtam – ugyanezt teszik a gazdálkodók, csak jóval korábban, mondjuk februárban, és persze nem ilyen szedett-vedett módon, hanem az alábbi szisztéma szerint.
Ősszel a betakarított termés helyére takarónövénynek szánt magokat szórnak, ezekből a tél végére 30-40 centi magas zöld növénytakaró lesz. Ezen végigmennek fűnyíróval, vagy egyszerűen letörik, és letakarják fóliával. (Takarófóliát kb 7-800 ft/nm áron lehet vásárolni a barkácsáruházakban, kertészeti boltokban. Én helyette találtam otthon valamit, ami erre a célra is megfelel.) 4-6 hét alatt a giliszták elvégzik a piszkos munkát, és elkészült a porhanyós, vetésre kész morzsalékos talaj.
Aki szeretne csatlakozni a nagy kísérlethez, kövesse a példámat, és ha megosztaná velem a tapasztalatait (erdmediacentrum@gmail.com), örülnék.