foldrajzi_muzeum

Többen látogatják a múzeumot, mint a covid előtt

foldrajzi_muzeum

Többen látogatják a múzeumot, mint a covid előtt

Minden kétséget kizáróan visszatért az élet a Magyar Földrajzi Múzeumba, ahol túlszárnyalták a koronavírus-járvány előtti látogatottságot, annyi csoport érkezik az intézménybe.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Fekete-Mácsai Anetta, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese az Érd FM 101.3-nak elmondta, azt tapasztalják, hogy jelenleg a koronavírus-járvány előtti éveket meghaladó a látogatottságuk a múzeumi órákon, a tárlatvezetéseken és különböző foglalkozásokon is, ezért az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy kapacitáshiány miatt kénytelenek voltak csoportokat visszautasítani.

Az igazgatóhelyettes örömét fejezte ki, hogy május 21-én és 22-én két év után ismét megrendezik a Múzeumok világnapjához kötődően a Múzeumok Majálisát a Nemzeti Múzeum kertjében, ahol közel 70 múzeum várja az érdeklődőket, de lesznek gyermekprogramok és koncertek is.

Fekete-Mácsai Anetta emlékeztetett, május 26-án, csütörtökön, 17 órától könyvbemutatót tartanak a Magyar Földrajzi Múzeumban, ahol Dr. Domaniczky Endre, volt ausztráliai magyar konzul, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vezető kutatója mutatja be Gubányi Károly Ausztrália című könyvének új, kétnyelvű kiadását.

Az eseményen köszöntőt mond Tetlák Örs, Érd alpolgármestere, majd Dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója mutatja be Dr. Domaniczky Endrét, míg a kötetet Dr. Gercsák Gábor, az ELTE Informatikai Karának nyugalmazott egyetemi docense ismerteti. Az esemény különlegességét az is adja, hogy a korábbi ausztráliai magyar nagykövet, Fodor Lajos a diplomata szemével beszél a könyv jelentőségéről.

Az igazgatóhelyettes beszélt továbbá a Lehoczki Zsuzsanna helytörténész által tavasszal létrehozott, kilenc állomásból álló helytörténeti sétáról is, melyben Érd-Óváros történelmi nevezetességeiről tanulhatunk, miközben interaktív feladatokat oldhatunk meg. Erre az eseményre már korábban nyugdíjasokat és diákokat is meghívtak, de innentől kezdve bárki számára elérhetőek lesznek a helytörténeti séták, csak azt kérik az érdeklődőktől, részvételi szándékukat legalább két héttel korábban jelezzék a szervezők felé.

A helytörténeti séta kapcsán Fekete-Mácsai Anetta ismertette, egy-egy program 2,5-3 óráis is lehet, de ez nem helyszíni előadás, hanem sétával kötik egybe.

Emlékeztetett, nemrég a nyugdíjasok a nagy meleg ellenére is harmincan vettek részt a helytörténeti sétán, de a tervek szerint az idősebbeknek ősszel a Beliczay-sziget természeti értékeihez kötődő sétát is szerveznének ugyancsak játékos formában, feladatokkal, kérdésekkel.

Az Érd FM 101.3 interjúja Fekete-Mácsai Anettával, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgató-helyettesével

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email