„Festészetében finom fény–árny-játékok, káprázatragyogások mutatják az ízig-vérig festőt, míg grafikáinak fekete-fehér dramaturgiája a másik műfajban való jártasságát bizonyítja.”

Az agrártudományi egyetemet végzett Marcali Kiss József autodidakta festő volt, szakmai ismereteit Mikus Gyula magántanítványaként, majd a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskola kurzusába belekóstolva szerezte, majd a Zebegényi Műhely alapító tagjaként, Kórusz József irányításával teljesítette ki. Mestereitől – írja róla egy másik méltató, Vészi János – sokat tanult ugyan szellemben és technikában, de leginkább önmagától emelkedett: „Az a kín nevelte, növelte és hajtotta fölfelé, amit átélt, amikor újra és újra keresztre feszítette önmagát a mondanivaló, a küldetés kifejezése érdekében, hogy áttehesse a felszívott világot képbe, színbe, rajzba. Az emberben megfogalmazódó, a természettel eggyé forró lét megjelenésének keresője és kifejezője.” Képein a természet de főként a Balaton világa – vízi, vitorlázó ember volt maga is – fontos szerepet játszik, de valójában a külvilág ihlette belső tájak ezek, ahogy vallotta: „Engem mindig egy gondolat indít a képhez, legritkábban a látvány. Elsősorban az ember érdekel, róla szeretnék minél többet megtudni, megfejteni: a születés titkaitól – a létezés harcain át – az elmúlás misztériumáig. Másképp megfogalmazva az ember állandói, nyomai, érzésviharai foglalkoztatnak. Ezért nem izgat a divat, a hóbort, de nagyon érdekel a játékból ölni képes, s az életért halni tudó ember – minden gonoszságával – megható jóságával, örök ellentmondásosságával, változékonyságával, teljességével.

Marcali Kiss József lánya, Melitta mintegy belenőtt, belenevelődött az alkotásba, festőművész lett ő is, emlékszünk rá az érdi és egyéb hazai kiállítótermekből, noha egy ideje a távoli DélAmerikában, Paraguayban él. Édesapja a mestere is volt egyben: – Valóban beleszülettem a művészet világába. Már hétévesen linómetszetet készítettem vele, húsz éve, az utolsó hónapokban pedig már művésztársa lehettem. Nehéz, de mégis szép hónapok voltak, élete utolsó napjaiban még együtt festettünk, búcsúajándékként megtanított festőkéssel alkotni. Persze a tanulási folyamatban sok mesterem volt – Bálványos Huba, Sisa József –, de művészi szemmel nézni a világot, művésszé válni, ez mind szüleim főleg édesapám érdeme. Hálás vagyok nekik, hogy így élhetek. Alkotóművészként és művészeti pedagógusként. Nagy öröm megmutatni a gondolataimat, érzelmeimet a képeim által, amelyekben ott van édesapám szellemi és művész öröksége, és látni, ahogy a tanítványaim kinyílnak és büszkék az alkotásaikra. Megtalálják az útjukat, kialakul saját egyéniségük. mindegy, hogy Magyarországon, Paraguayban, Franciaországban, Uruguayban, vagy Kanadában élnek – mondta Marcali Kiss Melitta.