Tollas: immár ötödször lett a legjobb a Batthyány

Tollas: immár ötödször lett a legjobb a Batthyány

28 érdi tollaslabdázó harcolta ki a diákolimpia országos döntőjén való részvétel jogát, melyen végül 25-en indultak, s 13 érmet szereztek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén immár ötödször szerezte meg a B-kategória legeredményesebb általános iskolájának járó különdíjat a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola, amely húsz diákjával érkezett a végső megmérettetésre, Vácra. Az Érdi VSE sportolói alaposan kitettek magukért a népes, 450 főt felvonultató mezőnyben.

A műanyag labdás B-kategóriában két, tizenegy pontig tartó játszmát kellett nyerni, míg A-kategóriában 21 pontos szetteket rendeztek.

Előbbiben a Batthyánynak jó esélye volt a negyedik címvédésre és a serleg sorozatban ötödik begyűjtésére, hiszen tizennégy diák képviselte az intézményt.

Az egyes korcsoportban Dudás Vanessza révén bronzérmet, a kettesben Borbás Dávid és Kovács Marcell révén arany- és ezüstérmet hoztak a sportiskola nebulói, míg a hármas korcsoportban Horváth Levente állhatott a dobogó legalsó fokára.

A nagyobbaknál (IV. kcs.) még Villás Vivien szerzett egy ezüstérmet, így a további pontszerző helyezésekkel az érdiek idén is a legeredményesebb B-kategóriás Általános Iskola címét érdemelték ki.

B-kategóriában még a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója, Harmos Márton (IV. kcs.) aranyérmet, az Érdi Szakképzési Centrum diákja, Bugyenszki Adrienn (IV. kcs.) ezüstérmet ünnepelhetett.

Az elmúlt évek remek eredményeinek köszönhetően azonban idén jóval több A-kategóriás versenyző volt érdekelt. A második korcsoport küzdelmei három érmet is hoztak a Batthyánynak, miután Harmos Boldizsár elsősége mellett Kis-Kasza Arabella és Körmendi Gergely is harmadikként zárt.

A III. korcsoport is két bronzot hozott Schvirján Zsófia és Zsarnai Marcell révén, míg a IV.-ben az Érdi Szakképzési Centrum diákja, Kis-Kasza Miklós ezüstéremig menetelt.

Eredmények, Országos Diákolimpiai Tollaslabda Döntő, Vác
B-kategória
I. korcsoport
lányok:
3. Dudás Vanessza (Batthyány Sportiskolai Általános Iskola)
II. kcs.
fiúk:
1. Borbás Dávid (Batthyány), 2. Kovács Marcell (Batthyány)
III. kcs.
fiúk:
3. Horváth Levente (Batthyány)
IV. kcs.
lányok:
2. Villás Vivien (Batthyány)
fiúk: 1. Harmos Márton (Vörösmarty Mihály Gimnázium)
V. kcs.
lányok:
2. Bugyenszki Adrienn (Érdi Szakképzési Centrum)

A-kategória
II. kcs.
lányok:
3. Kis-Kasza Arabella (Batthyány)
fiúk: 1. Harmos Boldizsár (Batthyány), 3. Körmendi Gergely (Batthyány)
III. kcs.
lányok:
3. Schvirján Zsófia (Batthyány)
fiúk: 3. Zsarnai Marcell (Batthyány)
IV. kcs.
fiúk:
2. Kis-Kasza Miklós (Érdi Szakképzési Centrum)

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email