– Gyermekkorától fogva sportol?
– Igen. Érden születtem, az 5-ös – most Gárdonyi – iskolába jártam. Tíz éves korom körül kezdtem karatézni, aztán mikor hetedikes lettem, új testnevelés tanárunk lett, aki futóedző is volt. Az órákon is sokat futottunk, de lehívott edzésre is, én pedig ott ragadtam, a szakközépiskola végéig: versenyszerűen atletizáltam, futottam 800 és 1500 méteren, és indultam 1500 méteres akadályfutásban is. Aztán kimaradt négy-öt év – egy húsz év körüli srác általában csajozik, bulizik, fesztiválokra jár.

– Nem hiányzott a futás?
– Nem igazán. Ötletszerűen elmentünk egy-egy versenyre a haverokkal, de nem edzettem rájuk külön. 2003-2004 körül beneveztem egy félmaratonra, ahol nagyon jó időt futottam ahhoz képest, hogy nem voltam edzésben. Ha valaki tud egy kétórás félmaratont, az már nagyon tisztességes idő, nekem pedig az első félmaratonom egy óra ötven perc lett. Nagyon meglepődtem. A következő aztán még jobban sikerült, én pedig újra elkezdtem futni, már nem versenyszerűen, hanem amatőr sportolóként. 2008-ban megismerkedtem egy futófórumon egy érdi sráccal, Lemúr Mikivel, akiről kiderült, hogy egy futóblogot működtet. Már akkor is nagyon szerettem írni; megkérdeztem, nem csatlakozhatnék-e hozzá, ő pedig igent mondott. Elindult a Hosszútáv blog, amit most már négyen vezetünk: versenybeszámolókat, futók számára hasznos dolgokat töltünk fel. Az oldal közszolgálati jellegű, nincs benne pénz, nem reklámos blog, és nem a hype-ra hajtunk, hanem arra, hogy a futók hasznos információkat kapjanak.

– Az olvasót inspirálja is a blog a futásra?
– Akinek megvan a motivációja, azt igen. Akiben megvan az akarat, azt egy jó történettel, jó példával már könnyű kimozdítani. Fontos, hogy mi, a blog írói mind a négyen nagyon szeretünk futni. Ha elmegyünk egy maratonra vagy egy hosszabb terepfutásra, nem az van bennünk, hogy Úristen, három órát kell futnunk, hanem arra gondolunk: de jó, hogy ilyen sokáig csinálhatjuk azt, amit úgy szeretünk!

– Az embereknek a futás vagy öröm, vagy kínszenvedés, középút nincs. Mi lehet ennek az oka?
– Az iskolai testnevelés-oktatás. Ha valakit annak idején üvöltve hajtottak az órán, hogy gyorsabban, ne legyen már ilyen lassú, felnőtt korára azt hiszi, futni úgy kell, hogy attól nagyon kifáradjon az ember. Azaz a futás egyenlő a kínlódással, azzal, hogy nem kapok levegőt, szúr az oldalam, fáj a lábam. Az első, amit futónagykövetként el szoktam mondani egy új futónak, hogy futni lassan kell, úgy, hogy közben a pulzus ne emelkedjen abba a tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgányba, amikor már nem kapsz levegőt. Magyarán futás közben ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint mi most. Persze, van jogosultsága az intenzívebb, gyorsító edzéseknek is, de a hobbifutóknál a beszélgetős (alacsony intenzitású) futásnak van helye. Abba nem fog belesérülni, nem terheli túl magát.

– Egy olyan embernek, aki még soha nem futott, mit ajánlana, hogy érdemes elkezdeni?
– Először is keressen társaságot. A futás törzsi móka: együtt, egy célért küzdünk. Vannak néhányan, akik egyedül szeretnek futni, de nem ez a jellemző. Másodszor: tűzzön ki valami célt. Ne a maratont, hanem két-három kilométert, vagy még jobb, ha időben gondolkozik, mondjuk húsz perc egy kezdőnél pont ideális, úgy, hogy felváltva fut és gyalogol. És ne feledkezzünk meg a jó cipőről. Mivel a kezdők nem mozognak jól, nagyon fontos a láb védelme. No és ilyenkor télen a réteges öltözködés.

– Mínuszokban is lehet futni?
– Igen, csak kell hozzá egy kis elszántság, és fel kell jól öltözni, no meg ajtótól ajtóig kell futni. Öt perc alatt bemelegszel, nem érzed a hideget. Mintha burokban futnál.

– A felesége is fut?
 – Nem, ő Nordic Walkingozik, itt Érden, csapatban, hetente háromszor. Szoktam csatlakozni hozzájuk, nagyon jó sport. Az az intenzitás, amit a kezdőknek, túlsúllyal, keringési betegségekkel küzdőknek javasolni lehet. Rávezető sportnak is jó, mert ötven éves kor felett már van bizonyos kockázata annak, ha valaki úgy kezd futni, hogy semmit nem sportolt előtte. Igaz, nincs meg benne az a nagy mértékű endorfintermelés és euforikus állapot, mint ami a futás velejárója, de egy intenzív edzésen azért ott is jön a flow-érzés.

– A futás tehát eufóriával jár? 
– Igen, ezt minden futó tudja. Azt nem mondom, hogy függőséget okoz, de az ember ismeri és várja ezt a jó érzést. Egy futó egyébként annyira kívül tud kerülni a testén, hogy miközben az „teszi a dolgát”, az agya teljesen máshol jár.

– Kedvenc érdi terep? 
– A Fundoklia és a felső-parkvárosi erdő. Jobban szeretünk terepen futni, mint aszfalton. A gátat pedig azért szeretjük, mert nagyon biztonságos, és ha különböző tempóban futunk is, oda-vissza találkozunk, megvan a közösségi élmény. A futónagykövetes csoporttal ezért szervezünk már ötödik éve minden vasárnap közös futást a gáton.

– Lettek barátai a futók között?
– Tíz baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgból nyolc futó. Új barátokat felnőttként már csak a futáson keresztül szereztem – többek közt a blognak köszönhetően. Volt, aki Németországból írt nekünk, és amikor hazalátogatott, közösen futottunk, és mi is látogattunk el már hozzá.

– Hogyan lett futónagykövet?
– Kezdetben Temesi Panni volt a BSI futónagykövete, aki támogatta, összefogta az érdi futókat. Odakeveredtem én is; ahogy egyre többen lettünk, és a feladatok is szaporodtak, Panninak szüksége volt segítségre. Így lettem mellette én is futónagykövet. Panni egy idő után már nem tudott erre koncentrálni, azóta Paraszthy Ildikóval vagyunk futónagykövetek. Ő a kezdők mentora. Nagyon jól össze tudunk dolgozni a különböző futórendezvények megszervezésében.

– Milyen kötelezettségei vannak egy futónagykövetnek?
– A heti egy vagy két közös futáson kívül semmilyen kötelezettséggel nem jár. Nem kapunk pénzt, nincs tagdíj, sem szponzoráció. Ez egy önkéntes vállalás, aminek nyomatékot ad az, hogy egy szervezet áll mögötte. Két állandó edzésünk van egyébként: szerdán fél hétkor a Központi Kávéház mögött, a sétányon találkozunk, van egy két kilométeres körünk a városközpontban, illetve újabban egy tíz kilométeres is, át az új hídon és vissza. Vasárnap reggel 8-kor vagy 9-kor találkozunk, a gáton. 

– Hányan szoktak eljönni?
– Öten, huszonöten – ez változó. Ez a szezontól és az időjárástól függ. Ezek mellett az alkalmak mellett minden harmadik szombaton hendikep futást is szervezünk, a biai erdőben. Ez egy könnyen teljesíthető öt kilométeres kör nagyon szép terepen. Erre úgy tizenöten szoktak eljönni. Vasárnap meg egy hosszabb terepfutást szoktunk csinálni.

– Hányszor fut egy héten?
– Ha versenyre készülök, négyszer is, ha nincs verseny, kétszer-háromszor. 

– Belefér ez a munka mellett?
– Igen. Frontend fejlesztő vagyok egy cégnél, a fővárosban dolgozom. Hétfőnként haza szoktam futni a munkahelyemről, pont húsz kilométer hazáig. Már alig várom – ez egy jutalom a nap végén. Alig fél órával később érek haza, mint amikor vonattal jövök. Autóval ritkán járok – előnyben részesítem a gyaloglást.

– Mi fér bele az életébe a családon, a futáson, a munkán kívül?
– Mint ahogy a blognál már utaltam rá, szeretek írni. És nem csak a futós bejegyzéseket: fiatalabb koromban írtam novellákat is. Nemrég elvégeztem egy próza, dráma szépíró kurzust. Nagyon szerettem. Decemberben fejeződött be, azóta nem írok heti szinten, de nagyon szeretnék. Akár a futással kapcsolatban is. A blogot vezető társaimmal szeretnénk átadni egy szemlélet: azt, hogy ez nem a teljes erőbedobásról, a teljesítmény hajszolásáról szól, hanem arról, hogy jól érezd magad. Az élet többi területén van egy csomó stresszfaktor – a futásban már ne legyen. Azt úgy csináld, hogy jólessen.

– A kurzuson született novellák mennyire szólnak a futásról?
– Egyik írásban sem vagyok benne személyesen – ez a tanár kifejezett kérése volt egyébként. Most viszont írtam három kis mesét, ami kifejezetten futós. 

– Megjelenteti valahol ezeket a novellákat?
– A saját írásaimat kitenni direktben nem szoktam – szerintem ez magamutogatás. Egy-két ember van, akinek odaadom, mert objektív és szakmai a véleményük. Egyébként, ha valakinek tetszik az írásom, és ő publikálja, ajánlja, akkor más is szívesebben elolvassa, mint ha én tukmálnám rá. Egyébként pedig nem nagyon van olyan platform, ahol az amatőr, kezdő írók megjelenhetnek. Nem is érzem jelentőségét; tudatában vagyok annak, hogy nagyon sok kicsi irodalmi lap van, ahol egymás novelláit jelentetik meg bizonyos írói körök. Nem érzem, hogy nekem ez célom lenne. Mivel nem mozgok irodalmi körökben, a pályázati lehetőségek sem jönnek szembe – ha így lenne, lehet, élnék vele, mert szívesen megjelentetném a novelláimat. 

– A témák honnan jöttek? 
– Minden héten előre megadta a tanárunk.

– Ez nem volt zavaró?
– Egyáltalán nem, inkább motivált, fókuszt adott az írói tevékenységemnek. Szabadon írhattam bármit, de követelmény volt a határidőre való leadás, és megadta azt a magot, ami köré kibonthattam a történetet. 

– Futás közben jönnek azok a történetek, amelyek később megelevenednek a lapon?
– A blogposztjaim felét fejben megírtam futás közben. De egyébként is, ha jön szembe egy jó mondat, gondolat, felírom, hogy ne felejtsem el. Volt, hogy novellába, volt, hogy a blogba került be. Egyébként nemcsak írni, hanem olvasni is nagyon szeretek – az olvasás inspiráció is. Mindig van nálam könyv, és míg utazom, olvasok. Túl gyors lett a vonat, most már tizenkét perc alatt beérek, régen húsz percem volt olvasni az úton. 

– Visszatérve a futásra, nagykövetként szervez most valamilyen nagyobb rendezvényt?
– Igen, az április 6-ai 2030 perc futást, ami városi rendezvény, immár ötödik éve szervezzük Simó Károllyal. Évek óta besegítünk a Fészek egyesület jótékonysági futásaiban, és volt egy-két jótékonysági futásunk is. Mikulásfutásunk is szokott lenni, kergetőzünk a főtéren a gyerekekkel. Januárban és februárban van még egy-egy Yours Truly futás is, 25 és 50 kilométert lehet futni. 

– A 2030 perc futás még előttünk van. Ennek a rendezvénynek mi a lényege?
– Ez egy váltófutás, a résztvevők óránként váltják egymást, és – ahogy a nevéből is látszik – 2030 percig tart. Napközben sokan kijönnek, gyerekek is, nagy a nyüzsgés. Éjjel kettő-három körül már vadászni kell az embereket, de azért akkor is vannak jelentkezők. Mindig vannak ultrafutók, akik itt edzenek, tavaly egyikük tizenkét órán keresztül futott. Aki pedig pihen, az sem unatkozik: a sátorban van harapnivaló, szól a zene, beszélgetünk, együtt vagyunk. Ötödikén éjfélkor indulunk, a hatodikát végigfutjuk, és hetedikén reggel kilenc óra ötvenkor fejezzük be.

– Hogy van energiája még ezt is megszervezni?
– Ez nem igényel akkora szervezést. Mindig valakinek ott kell lennie, és futnia – mivel a futó társaság 30-40 fős, ez nem jelent problémát. Nem is kell ott lennem végig: futok háromszor húsz kilométert, közben hazajövök, eszem, alszom. Szívesen kint lennék sokáig, mert jó a társaság, de muszáj pihenni is. Nekem ez hobbi, küldetés, egy jó dolog az életemben. A közösségért csinálom, azért, hogy minél többen megszeressék ezt a sportot.

– És a legutolsó kérdés: honnan jön a beceneve? Hiszen az érdi futók csak Rókaként ismerik.
– Az iskolában, bemutatkozásnál a Muk-ot Vuk-nak értették – innen a Róka már csak egy lépés volt…