22_03_29_erdmost_nincskep

Védettségi igazolvány nélkül is igénybe vehetjük a fizetős strandokat

22_03_29_erdmost_nincskep

Védettségi igazolvány nélkül is igénybe vehetjük a fizetős strandokat

Sehol az országban nem kell majd védettségi kártya a fizetős strandokon, sőt a másfél méteres kötelező védőtávolságot sem kell majd tartania a felfrissülésre vágyó közönségnek - derült ki az ATV Híradójából.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A jelenlegi járványügyi szabályok szerint a zárt fürdőkbe csak akkor léphetnek be az érdeklődők, ha rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, viszont a balatoni strandok plasztikkártya nélkül is látogathatók lesznek a nyári szezonban. Ugyanakkor fontos emlékeznünk rá, hogy a pandémia még nem ért véget, s a strandok üzemeltetői természetesen több ajánlást is megfogalmaztak a fürdőzők számára.

„Az önkormányzatok esetében biztosítani kell a másfél méter betartásához szükséges területet, illetve a strandokon 10 négyzetméter/fő az a terület, illetve az a létszám, amit be lehet engedni. Nyilván a szabadstrandok esetében ezeket is ki fogjuk írni” – fogalmazott Lombár Gábor, a Balaton Szövetség elnöke.

A legtöbb fizetős strandon jelenleg még nem kell belépőjegyet fizetni. Június 12-én indul a hivatalos szezon.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email