mav

A MÁV és a Volánbusz megállóiban sem kell már maszkot viselni

mav

A MÁV és a Volánbusz megállóiban sem kell már maszkot viselni

A járványügyi óvintézkedések enyhítésével párhuzamosan már nem kötelező a maszkok viselése a MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain. A vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben viszont továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok – a nyitott peronon várakozás kivételével – továbbra is érvényesek. A hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével mindenkinek maszkot kell viselni – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A közlekedési társaságok járatain folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik. Ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen – olvasható a közleményben.

A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email