Foci: kikapott Lipóton az Érdi VSE

Foci: kikapott Lipóton az Érdi VSE

Nem bírt a dobogóra hajtó Lipót Pékség SE-vel az Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjának 30. fordulójában rendezett találkozó elején a hazaiak hamar kétgólos előnybe kerültek, s bár a szünet után szépített az Érdi VSE, Limperger Zsolt együttese végül 3-1-es vereséget szenvedett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár Csiszár Zoltán és Popov Patrik is letöltötte eltiltását, ezúttal Kollega Krisztiánra nem számíthatot Limperger Zsolt a lipóti vendégjáték alkalmával.

A mérkőzést valamelyest aktívabban kezdték a hazaiak, de az első lehetőség az érdiek előtt adódott. Azonban bő tíz perc után az első igazán veszélyes helyzetét ki is használta a Lipót, amelytől egy remek kiugratás végén Winkler András volt eredményes.

A következő percekben ugyan Kalmár Domonkos egyenlíthetett volna, de ehelyett a Lipót duplázta meg előnyét, amikor egy körülményes támadás végén Varga Tamás vette be Kertész Ferenc kapuját.

A szünetig Farkas Bálintnak és Kócsa Tamásnak adódott egy-gy kísérlete, majd a térfélcsere után jobban jöttek ki az érdiek. Olyannyira, hogy a 49. percben Fürjes Ádám egy kipattanót gyönyörű átlövéssel vágott Papp Zsombor kapujába (2-1).

Sőt, a második félidő elején még az érdi egyenlítés sem tűnt elképzelhetetlennek, ehelyett viszont a játékrész derekán Winkler a csereként beálló Harsányitól kapott forintos labdát, melyet okosan lőtt vissza a rövidbe (3-1).

A hajrában igyekezett közelebb kerülni a vendég csapat, de ezúttal hiányzott az átütőerő, így a Lipót megérdemelt 3-1-es győzelemmel gyűjtötte be  a 3 pontot.

“Elég hektikus volt az első félidő, nem csak a Lipótnak, hanem nekünk is volt néhány lehetőségünk, de amíg nem tesszük oda magunkat százszázalékon, addig nem fog mellénk állni a szerencse. A második félidőben jókor rúgtuk a szépítő gólt és bíztam benne, hogy sikerül még közelebb kerülnünk, de nem volt meg a csapatban az a plusz, ahhoz, hogy pontot szerezzünk”

– értékelt az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt.

“Az első félidőben jól játszottunk és a 3. góllal le kellett volna zárnunk a mérkőzést, ami nagy helyzet volt. Az egész mérkőzést figyelembe véve megérdemelt győzelmet arattunk, most jobban játszottunk, mint az érdi csapat, talán frissebbek is voltunk és a gyors játékosaink mai teljesítménye volt a különbség a két csapat között”

– nyilatkozta a Lipót vezetőedzője, Varga Péter.

Az Érdi VSE legközelebb április 25-én 17 órától az SC Sopron ellen lép pályára az Ercsi úti Sporttelep zárt kapui mögött.

NB III, Nyugati csoport, 30. forduló
Lipót Pékség SE-Érdi VSE 3-1 (2-0)
Lipót, zárt kapuk mögött. V.: Héra (Molnár I., ifj. Imrő)
Lipót: Papp Zs. – Simita, Kovalovszki, Zámbó, Sváb – Nagy O. (Harsányi, 54. perc), Kószás, Farkas D., Füredi (Tóth L., 69. p.) – Varga T. (Csete, 79. p.), Winkler
Vezetőedző: Varga Péter
Érdi VSE: Kertész F. – Honti (Balogh Á., 80. p.), Bozsoki, Csiszár, Varga T. L. – Farkas B. (Molnár B., a szünetben), Kócsa (Kertész B., 80. p.) – Fürjes (Földesi, 83. p.), Koós, Kalmár – Popov
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Winkler (13., 67. perc), Varga T. (21. p.), ill. Fürjes (49. perc)

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email