22_03_29_erdmost_nincskep

Elutasítják a roma közösségek az oltást

22_03_29_erdmost_nincskep

Elutasítják a roma közösségek az oltást

Több roma közösségben is elutasítják a koronavírus-elleni vakcinát, annak ellenére, hogy nagyon sok idős ember kerül kórházba közülük, vagy hal meg a fertőzés miatt. Több roma szervezet és politikus ezért kampányt indított, hogy meggyőzze a szegényebb vidéken élőket az oltás fontosságáról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Farkas Lászlóval, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettesével beszélgettek kollégáink az ÉrdFm 101.3 Bundáskenyér című reggeli műsorában, aki elmondta, hogy hónapok óta gondolkoznak azon, hogyan tudnának bekapcsolódni a koronavírus elleni küzdelembe. Korábban szájmaszkkal és fertőtlenítőeszközökkel járultak hozzá a nemzetiségi önkormányzatok munkájához, most kimennek terepre és személyesen kampányolnak a védőoltás mellett. Mint mondta, nagyon sok roma ember hunyt el az utóbbi időben koronavírusban. Tiszaburán, ahol polgármesterként is tevékenykedik , a 3200 lakásból durván 200-an regisztráltak a védőoltásra, így az a kampány nem titkolt célja, hogy minél több romát regisztráljanak az oldalon.

Farkas László arról is beszélt, hogy sokan félnek az oltástól, mert elterjed a roma közösségekben, hogy ha valakit beoltanak, akkor az bele is halhat. Sajnos ezek a téveszmék futótűzként terjednek , aki hallja, már adja is tovább az ismerőseinek.

Minden házba, minden családhoz nem fognak tudni eljutni, így rövid riportfilmek is készülnek, melyek segíthetnek abban, hogy minden romához eljussanak a valós információk. A kisfilmekben roma művészek mondják el véleményüket, tapasztalataikat a fertőzéssel kapcsolatban. Az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese ezek mellet személyes tapasztalatokat is megosztott a hallgatókkal, ugyanis ő is két hétig feküdt betegen, édesapja pedig kórházi kezelésre, sőt gépi lélegeztetésre szorult, egy hónapig volt lélegeztetőgépen és nemrég hagyhatta el a kórházat.

Itt hallgathatják meg a teljes beszélgetést:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email