Tavasznyitó táncház, böjti finomságokkal

Tavasznyitó táncház, böjti finomságokkal

Délszláv táncházat tart vasárnap az Érdi Horvát Önkormányzat, szeretettel várják a horvát népszokások iránt érdeklődőket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Legutóbb februárban rendezett délszláv táncházat az Érdi Horvát Önkormányzat. Akkor farsangi multságra invitálták az érdieket, akik megismerkedhettek a horvát farsangi népszokásokkal, viseletekkel, ételekkel, sőt, a busójárás hagyományaival is.

Februárban busókkal mulattak (archív fotó, készítette: Nagy Balázs)

A télűző után most itt a tavasznyitó táncház: az érdeklődők ízelítőt kapnak a húsvéthoz, illetve a tavaszhoz kapcsolódó horvát nemzetiségi népszokásokból.

„A húsvét Horvátországban is ugyanolyan fontos ünnep, mint Magyarországon, a hozzá fűződő szokások is hasonlóak, a böjttől a virágvasárnapi barkaszentelésig. Van viszont egy olyan hagyomány, amit itt nem ismernek: a húsvéti tábortűz. Észak-nyugat Horvátországban a nagyszombati virrasztás előtt közösen tüzet gyújtottak, a fény jelképeként. Egy-egy kisebb fadarab segítségével vitték haza a szent tüzet az otthonukba” – idézte fel a szép szokást Hudák Ágnes, a nemzetiségi önkormányzat elnöke.

Farsangi ételkóstoló a februári alkalmon

Ági böjti finomságokkal, főleg tésztafélékkel is készül a tavaszváró táncházra – a böjt jegyében, azaz húsmentesen. És persze a tánc sem maradhat el: a Kolo zenekar húzza majd a  talpalávalót.

Aki nem tud elmenni vasárnap, májusban pótolhatja, ugyanis a tavaszutón is rendez majd délszláv táncházat az Érdi Horvát Önkormányzat.

 

Címlapfotó: Balogh Alex/AI

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ  Idősek Otthona a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email