A minap Érd madárneves részén jártam, ritkán ugyan, de szokott arra vinni az utam. A Batthyány iskolához vezető utcák egyikében pedig érdekes dologra lettem figyelmes, mégpedig arra, hogy valami gond van a házszámtáblákkal. Nos, nem az, hogy nincsenek, hanem épp ellenkezőleg, vannak.

Szépen legyártott táblák, rajta a házszám és felette az utca neve: Papagáj utca. Igen ám, de ahogy haladok az autóval, megpillantom a következő táblát, felkiáltok magamban, ahogy egykor Grétsy tanár úr tette: „Álljunk meg egy szóra!”

Papagály utca, olvasom kerekedő szemekkel. A helyesírás mindig fontos volt számomra, így sokszor megakad a szemem az ilyen nyelvtani merényleteken. Persze, sok helyen találkozni ehhez hasonló jelenségekkel, de ez az érdi utca azért is különleges, mert itt nem egy ilyen van, hanem több.

Az ember azt érzi, mintha tudatosan két táborra szakadtak volna az utcában élők, hiszen sokaknál a papagáj használatos, de legalább ennyien vannak azok, akik a papagályt vélik helyesnek. Egymással szemben, egymás mellett élő szomszédoknál is fellelhető az eltérő forma, de látszólag ez nem zavar senkit.

Valószínűleg helyesírási vitadélutánt sem tartottak még az utcában, így nem is juthattak közös nevezőre a lakók, ez legalább rámutat az eltérő formahasználatra.

Próbáltam gondolkozni az ott élők fejével, de hiába jöttek a hajmeresztő megfejtések, közelebb nem jutottam a megoldáshoz. Talán már fel sem tűnik nekik ez az „apróság”, annyira hozzászoktak a táblák nyújtotta látványhoz.

Kicsit utánanéztem, hogy mi okozhatja ezt a fene nagy bizonytalanságot az érdi lakóknál, hátha közelebb kerülök a megfejtéshez. Feltúrtam az internetet, ami talán magyarázatot adhat a megmagyarázhatatlanra.

Arra voltam kíváncsi, hogy volt-e a nyelvtörténetünk során olyan időszak, amikor „ly”-s alak is elfogadott volt, amit aztán végérvényesen váltott a „j” végződés. A Nyelvművelő kézikönyv szerint 1923 óta csak az utóbbi alakot fogadják el helyesnek. Ugyanakkor már az 1913-as helyesírási szótárban és az 1903-as iskolai helyesírásban is j-vel szerepel a madár neve, tehát amióta a kérdést szabályozzák, a papagáj a helyes forma.

Ha pedig korábbra repülünk az időben, akkor az ellenkezőjére is találhatunk némi magyarázatot, hiszen A magyar nyelv szótörténeti-etimológiai szótára külön kitér a papagály változatra, mely szerint ez az írásmód már 1801-ben felbukkan. Ha pedig létezett ez a végződésű forma, akkor az írásmód nyelvtörténetileg megalapozott.

Érdekesség pedig az, hogy bár a helyesírási kézikönyvek már a század elejétől csak a papagáj írásmódot fogadják el, a Nyugat című folyóiratban 68 papagáj mellett 14 papagály szerepel. Alfred Brehm Az állatok világa című legendás ismeretterjesztő művének magyar változatában szintén 68 papagáj szerepel, de mellettük 104 papagály is felbukkan.

Helyesírás ide, helyesírás oda, titkon mutogathatunk a nagy nyugatos szerzőkre is, hogy közel egy évszázaddal ezelőtt még ők is bizonytalanok voltak, mindenesetre ne ez legyen a helyes utat megvilágító fáklya a magyar helyesírás útvesztőiben.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az utca egyik végén egy általános iskola van, ahova reggelente diákok százai mennek, közülük pedig sokan olvassák ezeket a táblafeliratokat. A pedagógusok pedig a helyesírás dolgozatok javításánál döbbennek rá, hogy az érdi „madárneves élet” bizony egyeseknél sokkal erősebb iskolának bizonyul.