Busóval űzték a telet Érden

Busóval űzték a telet Érden

Délszláv táncházat rendezett vasárnap az Érdi Horvát Önkormányzat a Parkvárosi Közösségi Házban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Táncházat gyakran rendez a helyi horvát önkormányzat, de farsangi összejövetelt első ízben tartottak – és nagyon nagy sikerrel.  Az ötlet Hudák Ágnes elnöktől eredt, aki nemcsak szervezője volt az eseménynek, hanem a finom falatokról is gondoskodott.

„Felelevenítettük a horvát farsangi népszokásokat, részben szóban, részben pedig viseletbemutatóval és ételkóstolóval. Mohácsi sokácbabot készítettem, sütöttem fritulét, azaz horvát mini fánkot, no meg sós-túrós rétest, amit mi gibanicának  hívunk. Nem maradhatott el a csöröge, avagy forgácsfánk sem. Farsangkor nagyon sokszor készítették ezt a süteményt Érden, többek között az én rác nagymamám is” – mondta Hudák Ágnes, aki nagy örömére minden finomságot elkapkodott a közönség.

A táncház elején röviden ismertették a farsangi népszokásokat, bemutatták a dalmát és a sokác viseletet is.

„Farsangkor lehetett mulatni, kifordítani a négy sarkából a világot. A  viseletbemutatón is elmondtuk: szigorú rendje  volt annak, hogy bizonyos alkalmakra milyen viseletet öltenek magukra. A farsangon azonban mindent szabad volt: lehetett a kötényt hátra kötni, a halottas inghez lakodalmas szoknyát  venni. A fiúk gyakran lányruhába öltöztek, és fordítva” – mesélte Ági.

Dalmát és sokác viselet

A rendezvény a nemzetiségi önkormányzat és a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg, és nemcsak a horvát nemzetiség, hanem minden érdeklődő számára ingyenes és nyitott volt.

A farsangi mulatságon a Kolo Zenekar húzta a talpalávalót.

Kolo Zenekar

A farsangi táncházra sokan érkeztek nemcsak Érdről, hanem Budapestről, Ercsiből és Tökölről is.  Aki lemaradt róla, ne keseredjen, lesz még hasonló alkalom: az  Érdi Horvát Önkormányzat rendszeresen tart táncházat, lesz márciusban, áprilisban és májusban is.

A tervek szerint készülnek viseletbemutatóval és egy kis kóstolóval is, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek nagyon színessé és vonzóvá teszik ezeket a nemzetiségi alkalmakat.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email