Az Érdi Szociális Gondozó Központ jelentős mérföldkőhöz érkezett: együttműködési megállapodást kötött a Milton Friedman Egyetemmel, amelynek eredményeként két szakirányú gyakorlati képzési helyszínné válik az intézmény.
A gyermek- és ifjúsági mentálhigiénés konzultáns, valamint a gyermek- és ifjúsági addiktológiai konzultáns képzés hallgatói ezentúl Érden szerezhetik meg a szakmához elengedhetetlen gyakorlati tudást.
Gecse-Simon Orsolya, a Szociális Gondozó Központ vezetője elmondta: a megállapodás nemcsak rangot, de valódi szakmai lehetőséget is jelent. „Ezek a hallgatók minden félévben egy teljes hetet töltenek majd nálunk, és nemcsak tanulnak, hanem hozzánk is hozzátesznek. Mi fejlődünk általuk, ők pedig a mi rendszerünkön keresztül kapnak valós szakmai tapasztalatot” – fogalmazott.

Az együttműködés első etapja már le is zajlott november 11-én, amikor 26 Erasmus-ösztöndíjas hallgató – köztük többen Németországból – vett részt az intézményvezető által tartott Equal Opportunity (esélyegyenlőség) órán. A napot két nyelven bonyolították le, hiszen külföldi és magyar hallgatók egyaránt jelen voltak.
A következő nagy lépés januárban történik: a most induló szemeszter magyar hallgatói mintegy 50 órát töltenek majd az érdi gyermekjóléti rendszerben, ahol a képzéshez kapcsolódó gyakorlati feladatokat végzik el. „Ők már mind diplomával rendelkeznek, szakirányú továbbképzésre járnak, így valós, mélyebb tudást tudnak hasznosítani és szerezni is. Ez a gyakorlat közvetlenül segíti majd a hazai gyermekjóléti intézmények szakember-utánpótlását” – tette hozzá az intézményvezető.

A megállapodás anyagi szempontból sem elhanyagolható: az egyetem finanszírozza a gyakorlati képzés költségeit, így az intézmény számára bevételt is jelent. „Az együttműködés ennél sokkal többről szól: valójában arról van szó, hogy egyetemi képzést hoztunk Érdre. A városba érkeznek a jövő szakemberei, és mi részesei vagyunk annak, hogy milyen tudással lépnek majd pályára” – hangsúlyozta.
A hallgatók természetesen Gecse-Simon Orsolya, a gyakorlati képzés szakmai vezetőjének szupervizori támogatását is élvezhetik, hogy a megszerzett tudást biztonságosan és hatékonyan tudják a gyakorlatban alkalmazni.
Szóval a következő félévben Érd újra bizonyíthatja: a szociális szakma egyik fontos gyakorlati központjává nőtte ki magát.