Érdről évről évre zarándokok indulnak Mohácsra, hogy emlékezzenek az 1526-os mohácsi csatára, amely a magyar történelem egyik legsúlyosabb vereségét hozta. A küzdelem, amelyben II. Lajos király és az ország elitjének jelentős része odaveszett, döntő szerepet játszott abban, hogy később 150 évre az Oszmán Birodalom uralma alá került Magyarország.

Az útvonal azokat a helyszíneket érinti, ahol 1526-ban II. Lajos magyar király seregével Mohács felé tartó útja során megállt. A magyar sereg 1526. július 20-án indult el Budáról és még aznap megérkezett Érdre, ahol Ákosházi Sárkány Ambrus kastélyában töltött két napot.
A gyalogos zarándoklat augusztus 22-én, pénteken 11 órakor indul az ófalusi oroszlános emlékműtől. A útvonalon található emléktáblák közül, talán az érdi az egyetlen, mely megközelítőleg azon a helyen áll, ahol a király tartózkodott.

Négyesi Lajos nyugállományú alezredes, hadtörténész, egyetemi docens vezeti azokat, akik csatlakoznak hozzá az úton. A mohácsi csatát kutató szakember nemcsak gyalog, hanem kerékpárral és lóháton is teljesítette már a távot.
A túravezető korábban az ÉrdMost-nak elmondta, hogy 1926-ban, a csata 400. évfordulóján a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatója, Aggházy Kamill kezdeményezte, hogy azokon a településeken ahol a magyar sereg táborozott, állítsanak emléktáblát, ez azonban mára kiveszett a köztudatból.
„Ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy a csata 490. évfordulóján megújítjuk ezt a hagyományt. Az elsődleges szándékunk a hagyományteremtés, amelynek a csúcspontja 2026, a csata 500 éves évfordulója lesz”
– mondta Négyesi Lajos a kezdetekről.
A lovas zarándokok egy nappal később indulnak, szintén az ófalusi emlékműtől. Augusztus 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor emlékünnepség előzi meg az indulást. A zarándoklaton történelmi hagyományőrzők vesznek részt. Az egyes települések közötti résztávokon van lehetőség helyi csoportoknak, egyesületeknek, vagy magánszemélyeknek a csatlakozásra.

A lovasok Érdet elhagyva az alábbi településeket érintik:
- Ercsi,
- Dunaújváros,
- Dunaföldvár,
- Paks,
- Tolna,
- Szekszárd,
- Báta-Dunaszekcső.
A kerékpáros zarándokok pedig augusztus 27-én, szerdán reggel 7 órakor indulnak Érd-Ófaluból, hozzájuk is lehet csatlakozni azoknak, akik magukban elég erőt és elszántságot éreznek a túrához. A kerékpáros zarándokok augusztus 29-én, a csata 499. évfordulóján, 17 órára érkeznek a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre.

Facebook-eseményükben azt írják, hogy az útvonal a történelmi sereg útját követi, meglátogatják az út mentén található emlékhelyeket is.
„Az első nap Dunaföldvárra érünk, amikor kempingben szállásolunk el, a második nap Tolnában zárul, szintén egy kempingben. A túra után törzscsapatunk vonattal és opcionálisan mikrobuszokkal tér vissza Érdre és Budapestre”
– írják a bejegyzésben.