Egyre többször olvasunk olyan gyermekekről, akik valamilyen traumát éltek át, de nem jutottak (időben) megfelelő segítséghez. Ez lehet a rendszer bürokratikus voltának, a jelzőrendszer hiányosságaink vagy éppen a közöny vagy az ismeretek hiányának eredménye – és lehet amiatt is, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek egyáltalán nem kaptak a képzésük során olyan ismereteket, amelyek a traumák felismerésében segíthetnék őket. Ezt szeretné orvosolni Nhancale Zs. Rózsa és csapata: kidolgozták az Ofeusz programot, ami teljesen ingyen, több szakma bevonásával segíti a gyermekekkel foglalkozókat a traumafókuszú tudás elsajátításában.

Az oktatóanyagot Érden is bemutatták, ekkor találkoztunk és beszélgettünk Rózsával. Az alábbiakban ezt az interjút olvashatják.

Hogyan jött az Orfeusz program ötlete?

Tizenhat éve vezetem az Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül alapítványt, ami azokkal az élethelyzetekkel foglalkozik, amikor egy gyermek elveszíti valamelyik szülőjét. Az alapítvány látókörébe került gyerekeket ugyan próbálták támogatni a pedagógusok, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók, de az eltelt évek alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek ismerettárából hiányzik a traumafókuszú tudás, vagy épp nem a legkorszerűbb tudásanyag van a birtokukban. Ez egy gyorsan fejlődő terület, és ha van a gyermek- és családvédelemben fontos feladat, akkor a traumainformált szemlélet elsajátítása biztosan az.

Ezért is hoztuk létre az Orfeusz programot, amit a gyermekvédelem területén mindenki használhat, legyen rendőr, orvos, védőnő, családjogi ügyvéd, pedagógus vagy szociális munkás. Az Orfeusz abban is újszerű, hogy e hivatások képviselői adják át tudásukat, tapasztalataikat kollégáiknak, videós oktatóanyagok formájában. Ezeket úgy dolgoztuk ki, hogy a napi munkavégzésbe beilleszthetőek legyenek, ne igényeljenek plusz erőforrásokat és időt.

Mit jelent a traumatudatos szemlélet? Egyáltalán, mit nevezünk traumának?

Ez egy olyan élethelyzet, amivel nagyon nehéz megküzdeni, és olyan sebeket ejt rajtunk – legyünk gyerekek, fiatalok, felnőttek vagy idősek –, amelyek talán sosem gyógyulnak be. Ha az illetőt olyan támogató emberek veszik körül, akik értik a vele történt esemény súlyát, akkor erőt meríthet, és megtalálhatja a megfelelő megküzdési stratégiát. A traumatudatos szemlélet abban segíti a humán segítő területen dolgozókat, hogy megfelelőképp tudják támogatni a traumán átesett embereket. Ennek három fontos pillére van, az első a felismerés.

Ez a legnehezebb, mivel a traumákat általában a lelkük mélyére temetik a gyerekek, és az alapellátásban dolgozó szakembereknek viszonylag rövid beszélgetésekből kell következtetniük arra, hogy egy gyermek valamilyen traumán esett át. A második pillér a reagálás módja. Anyagunk kitér arra, hogyan kell egy olyan gyermekhez közelíteni, aki feltételezhetően valamilyen traumát élt át, hogyan kell a gondviselővel beszélni – hiszen nagyon fontos a továbbiak megszervezésében, hogy a szülő partner legyen –, a harmadik pillér pedig a szakmák közötti együttműködés. Fontos, hogy aki napi kapcsolatban van vele, akár szülő, pedagógus, fociedző, tudja, hogy a gyerek épp mit él át. Ez a komplex tudás teszi biztonságossá a gyermekvédelmi jelzőrendszert.

Mennyi időbe telt az oktatóanyag kidolgozása?

A pályázatokkal, a kutatómunkával együtt nyolc évbe.

Melyik az a terület, ahol a legnagyobb szükség van erre az anyagra? Egy szociális munkás valószínűleg több információval, tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, mint mondjuk egy óvónő.

Én inkább úgy fogalmaznék: tudatosabb azokra a jelenségekre, amelyekre az oktatóanyagunk tartalma ráerősít. Egész egyszerűen azért, mert a szociális munkás az „első védvonal”. Nem véletlen, hogy eddig 1400 ember iratkozott fel az oktatóanyagra, és nagy részük szociális munkás. Az oktatóanyagot bemutató rendezvényeinkre is leginkább ők jöttek el. Ők találkoznak a legtöbb bajba került gyerekkel, és ők érzik magukat sokszor a legtehetetlenebbnek. Azt se felejtsük el, hogy a különböző szakmák más-más oldalról tekintenek egy trauma áldozatára. A rendőr mint az eset felderítője, az orvos, mint a sérülések gyógyítója. Nekik érthető okokból nem az az első gondolatuk, hogy egy traumatizált gyermekkel máshogy kell bánni, és máshogy kell megszervezni számára a segítségnyújtást is.

De hagyjuk is a szakmánkénti megkülönböztetést, mert igazából nem számít: aki nem olvas napi szinten szakirodalmat a traumainformált megközelítésről, annak mindenképp lesz újdonság az oktatóanyagban. Hiszen a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek nem tanítják azt, hogy hogyan ismerjék fel, ha trauma ér egy gyereket. Azoknak pedig, akik most vezető beosztásban dolgoznak, azoknak még annyira sem volt ez benne a képzésükben, hiszen ők azok, akik évtizedek óta vannak már a pályán, és bizony húsz éve még máshogy láttuk a világot. Azok az életesemények, amelyek a traumákat előidézhették, nem kaptak ekkora nyilvánosságot. Ha a kétezres években a szomszédból veszekedést hallottunk, nem gondoltunk arra, hogy ez vajon milyen hatással lehet a házaspár gyermekeire. Ma már sokkal tudatosabban állunk ehhez a kérdéshez, hiszen sok ilyen esetről és következményéről olvastunk, hallottunk.

Mi a helyzet az óvodával és az iskolával? Laikusként úgy gondolom, hogy a szülők után az óvónő és a tanító néni találkozik legtöbbet a gyerekkel, nekik kellene észrevenniük, hogy a az iskolás, óvodás valamilyen nehéz helyzetet él át. Nekik pedig jelezniük kell a gyermekvédelem felé.

Igen, de ez nem olyan egyszerű. A pedagógusok ezt az oktatóanyagban is elmondják. Van egy hierarchia, amit meg kell mászni. Ha én földrajztanárként kiszúrok valamit, négy-öt embernek jeleznem kell, hogy az iskola mint intézmény elindítsa a folyamatot. Nagyon komoly adminisztráción megy keresztül az ügy, mire eljut odáig, hogy a gyermek problémájára többen odafigyeljenek. A traumatudatos szemlélet abban segít, hogy a földrajztanár legalább észrevegye, hogy baj van.

Milyen visszajelzéseket kaptak az Orfeusz program bemutatója után?

Ebben a stádiumban elsősorban a hálát tapasztalhattuk meg. Volt, aki megköszönte, hogy egy alapítvány időt és energiát nem sajnálva létrehozott egy oktatóanyagot annak a többszázezer kollégának, aki ebben a szakmában dolgozik, és keresi a fejlődés lehetőségét. Ez egy ingyenes anyag, elérhető mindenki számára, aki nyitott rá, csupán internethozzáféréshez van szükség, és egy e-mailcímre. Kapunk majd bőségesebb szakmai visszajelzéseket is minden bizonnyal, ha az oktatóanyag végére érnek. Ez körülbelül három hét, ennyi kell az elsajátításához. Egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy tíz, különböző szakmában dolgozó ember összefogásával ilyen fontos tájékoztató anyag születhetett, nyolc év munkájának eredményeképp.

Most, hogy elkészült az Orfeusz, hogyan tovább?

Mindenképp lesz folytatás. Szeretnénk, ha összeállna ismét egy tízfős stáb, és ők szólítanák meg saját kollégáikat. Olyan szakmák közül válogatnánk, amelyek az első oktatóanyagból kimaradtak: bírók, védőnők, háziorvosok, többek közt. Ősztől ennek az összeállításán szeretnénk dolgozni, csak az anyagi forrást kell megtalálni hozzá. A módszertan, a szakmai háttér adott, csak a pénz hiányzik.

Az első oktatóanyag első vidéki bemutatója Érden volt, előtte csak egy alkalommal, Budapesten találkozhatott vele a szakmai közönség. Szeretnék máshol is bemutatni a programot, vagy az internet világában ezt már nem tartják szükségesnek?

Nagyon fontosnak tartjuk, és nagyon szeretnénk eljutni önkormányzatok meghívására más nagyvárosokba, kistelepülésekre. Célunk az is, hogy bejussunk azokra az egyetemekre, ahol a szakemberképzés folyik, az orvostól a mediátorig. Legyen ez az első nemzedék, amelyik elmondhatja, hogy iskolai körülmények közt hallott a traumainformált megközelítésről.

Aki szeretné támogatni az alapítványt, hogy újabb oktatóanyagokat készíthessenek, és még több ember felismerje, ha egy vele kapcsolatba kerülő gyermek valamilyen traumával küzd, az alábbi számlaszámon segíthet: 

Élni és szeretni édesanya/édesapa nélkül Közhasznú Alapítvány
11600006-00000000-99849643