Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint immár egy hete zajlik a szúnyogok irtása az országban. Igaz, ez pillanatnyilag nem érinti Érdet, mivel első lépésként a Tisza felső szakaszán és a Tisza-tónál lesznek kezelések.
Mint írják, a tavaszi időszakban túlnyomórészt biológiai módszerrel védekeznek a lárvák ellen. Ennek során a szakemberek a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott mértékben kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a szúnyogokkal szembeni védekezésben nem csupán a katasztrófavédelem módszerei lehetnek hatékonyak, hanem mi magunk is sokat tehetünk a vérszívók ellen. Sőt, az emberek egy kis odafigyeléssel akár már „lárvájában“ fojthatják el a problémát.
Ugyanis – ahogy arra egyébként az ÉrdMoston is számtalanszor felhívtuk a figyelmet, például ITT – a csapadékos időben, vagy akár a kerti locsolás miatt is számos, a csípőszúnyogok számára ideális tenyészőhely jön létre. Ezért érdemes a ház körüli kisebb vizeket lefedni, kiönteni, rendszeresen cserélni. Az esővízgyűjtő hordókat ajánlott szúnyoghálóval lefedni, a ház előtti árkokat pedig rendben tartani, hogy ne tudjon benne hosszabb ideig állni az esővíz.
Hiszen egy-egy vízzel teli virágcserépben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszcsatornában százával, akár ezrével fejlődhetnek ki a szúnyogok, teszi hozzá a katasztrófavédelem felhívása.
A témával kapcsolatban a hatóság további hasznos információkat is megosztott, amelyeket IDE, IDE és IDE kattintva olvashatnak el.
Míg a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés hetente változó programját IDE KATTINTVA láthatják.
Feltehetőleg – a korábbi évekhez hasonlóan – Érden idén sem csak a katasztrófavédelem szervez majd szúnyoggyérítési akciókat, hanem az önkormányzat is. Ezekről, amint aktuálisak lesznek, beszámolunk.